Aztán visszatelepítenék a természetbe.

A tudósok a The Guardian-ben ismertetett kutatás szerint valójában elefánt-mamut hibridet akarnak létrehozni. A merész vállalkozásnak az adott lökést, hogy a Colossal biotudományi és genetikai vállalat 15 millió dollárt invesztált a kutatásba.

A Colossal két társalapítója, a tech- és szoftvervállalkozó Ben Lamm és George Church, a Harvard orvosi karának genetikaprofesszora, a génszerkesztés egyik úttörője.

A mamut tízezer évvel ezelőtt halt ki. A szakembereket már több mint egy évtizede foglalkoztatja a gondolat, hogy ismét megteremtsék az állatot, és visszatelepítsék a természetbe.

A tudósok elsőként laboratóriumban mamut-DNS-t hordozó embriókat hoznak létre: a kihaláshoz közel álló ázsiai elefántok bőrsejtjeit használják fel, és programozzák át olyan sokoldalúbb őssejtekké, amelyek mamut-DNS-t hordoznak.

A mamutok szőrzetéért, szigetelő zsírrétegéért és más, a hideg éghajlathoz való alkalmazkodásért felelős géneket úgy azonosítják, hogy a permafrosztból előkerült állatokból kinyert mamutgenomokat összehasonlítják a rokon ázsiai elefántokéval. Ezeket az embriókat aztán beültetnék egy állat méhébe, vagy esetleg mesterséges méhben nevelnék.

A kutatók reményei szerint hat éven belül megszülethet az első hibrid borjú.

Church a brit lapnak arról beszélt, hogy a hideget jól tűrő elefántot akarnak létrehozni, amely mamuthoz fog hasonlítani. A cél, hogy egy mamuthoz hasonlóan élő, a mínusz 40 Celsius-fokot is elviselő, elefántként és mamutként viselkedő hibridet alkossanak.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: The Guardian, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Kicsit ijesztően mosolyog a koponya Elin kezén

Újévi elhatározásból teljes életmódváltás: így kezdj neki, hogy sikerüljön

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés