Pedig nagyon ártalmatlannak tűnik némelyik. Sőt, hasznosnak.

Amy Morin terapeuta szerint jó szándékú szülők is rengetegszer követnek el hibát a gyermekeikkel való kommunikáció során. Fel is sorol öt olyan gyakori frázist, ami nagyon sok apuka és anyuka mondd a gyerkőcének, és a megdöbbentő a dologban, hogy ezek a frázisok nagyon ártalmatlannak hangzanak, némelyikük első hallásra kifejezetten jó ötletnek tűnik. Ilyen az első is.

1. „Nem nagy ügy”

Tegyük fel, hogy a gyerekünk zongoraórára készül, vagy úszóleckéje lesz, vagy dolgozat jön a suliban, és ettől feszült, ideges. A szülő ekkor azt mondja neki: nem nagy ügy, kisfiam! Pontosan tudjuk, miért mondja ezt: azért, hogy csökkentse a gyerekre nehezedő nyomást. Amy Morin terapeuta szerint azonban a gyerek életében ezek az események igenis nagy ügyek.

A megoldás inkább az, ha segítünk a gyereknek megbirkózni a helyzet okozta érzelmi konfliktussal, továbbá meg kell nyugtatni, hogy meg fogja tudni oldani a helyzetet, mert rendelkezik a képességekkel, hogy ez sikerüljön neki.

2. Hagyd abba a sírást!

Nincs semmi gond a sírással, egészséges módja annak, hogy megbirkózzunk az érzelmeinkkel. Az idősebb generáció, főként a férfiak úgy nőttek fel, hogy sírni olyasmi, amit szégyellni kell. Persze más, ha a teszkó közepén vág ki hatalmas hisztit a gyermek. Ilyenkor meg kell próbálni elmagyarázni, hogy a viselkedésével zavar másokat. A viselkedést meg kell próbálni korrigálni, de a sírással nincs baj.

3. Te vagy a legokosabb az egész iskolában!

A túlzó dicséretek több kárt okoznak, mint hasznot. Inkább az erőfeszítést dicsérjük, ne az eredményt. Ha sokat tanult, akkor dicsérjük meg, hogy lássa, értékeljük az erőfeszítéseit. Ha csak olyankor dicsérjük meg, amikor kimagasló eredményt ért el, akkor azt fogja hinni, hogy mindig győznie kell, méghozzá mindenáron – akkor is ha csal, vagy ha közben megbánt másokat.

Ugyanakkor ha csak akkor dicsérjük meg, amikor sikeres, akkor arra biztatjuk, hogy zárjon ki minden olyan tevékenységet az életéből, amiben nem a legjobb.

4. Minden rendben lesz

Teljesen normális dolog, ha szeretnénk megnyugtatni a gyerekünket, hogy minden rendben lesz. De az életben nincs mindig minden rendben, és ezt előbb-utóbb ők is meg fogják tapasztalni – talán már gyerekként. Ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy semmi rossz nem fog történni, inkább azt hallják tőlünk, hogy ha történik is valami rossz, ők és a család elég erősek ahhoz, hogy megbirkózzanak vele.

5. Higgadj le!

A gond az ilyen kifejezésekkel az, hogy éppen az ellenkező hatást érjük el vele. Valószínűleg soha senki nem nyugodott le amiatt, mert azt mondták neki, hogy higgadjon le, maximum befogta a száját. A szülők az ilyen kifejezésekkel saját frusztrációjukat akarják levezetni a gyereken, ahelyett, hogy hasznosabb megoldással rukkolnának elő. Hogy mi ez?

A gyerek azt kommunikálja, hogy ideges, feszült. Ezért meg kell tanítani neki azokat az eszközöket, amivel segíthet úrrá lenni saját feszültségein. Ez lehet az, hogy vegyen mély lélegzeteket, vagy az is, hogy sétáljon egyet és szellőztesse ki a fejét (már ha elég idős ehhez). Ahelyett, hogy azt mondjuk, higgadjon le, inkább emlékeztessük az ehhez hasonló gyakorlatokra.

Napokon belül új magazint indítunk, tarts velünk a nulladik pillanattól! November elején startol a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!
Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!
Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon