Csak Magyarországon több mint ezer erdő- és bozóttüzet jelentettek.

Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának közleménye szerint 2021 a második legrosszabb év volt 2017 után az EU területén leégett területek tekintetében azóta, hogy az Európai Unió 2006-ban ilyen típusú feljegyzéseket kezdett készíteni.

Tavaly több mint félmillió hektárnyi terület, mintegy 5500 négyzetkilométer vált lángok martalékává, a leégett területek közül legkevesebb százezer hektár tartozott a fokozottan védett Natura 2000 védettség program alá.

Öt évvel ezelőtt több mint kétszer annyi terület égett le az Európai Unióban, mint tavaly. A 2017-es, eddigi legsúlyosabb tűzszezon óta mintegy 35 340 négyzetkilométeres területet égettek fel az erdő-, illetve bozóttüzek. A teljes leégett terület mintegy 35 százaléka, azaz több mint 11 600 négyzetkilométer a Natura 2000 környezetvédelmi programhoz tartozott. A jelentés legfontosabb megállapításai között szerepel, hogy

2021-ben az EU huszonhét tagállama közül huszonkettőben jelentettek tűzesetet természetes területen.

A legtöbb, főként augusztusban pusztító erdő-, illetve bozóttüzet Olaszország, majd Portugália és Görögország jelentette. Tavaly szintén Olaszországban égett le a Natura 2000 védettséget élvező területek legtöbbje, a program alá tartozó teljes terület közel egynegyede. A feljegyzések azt mutatják, hogy az unió déli tagországaiban leégett területek száma és nagysága a 2020-ban jelentett területekhez képest megkétszereződött, illetve a régiót tekintve 1986 óta a 2021-es volt a második legrosszabb év a természetes területeken pusztító tüzeket illetően.

Tavaly a tagországok tizenegy alkalommal aktiválták az uniós polgári védelmi mechanizmust, mely tűzöltó repülőgépeket, helikoptereket és személyi segítséget biztosított az érintett államok számára. Noha a jelentés nem tér ki az idei erdő- és bozóttüzekre és az általuk felperzselt területek nagyságára, az előzetes adatok szerint 2022 e tekintetben még rosszabb volt a tavalyinál.

Idén, az év első kilenc hónapjában 8600 négyzetkilométeres terület égett le Európában.

A magyar helyzet

A jelentés Magyarországgal kapcsolatban azt közölte, hogy az illetékes hatóságok tavaly 1154 esetben jelentettek erdő-, illetve bozóttüzet, a leégett terület 2413 hektárt tett ki az országban. A jelentéstevők szerint úgy a tűzesetek száma, mint a legégett területek nagysága tízéves viszonylatban átlagosnak mondható.

A leginkább tűzveszélyes időszak február vége és április közepe között volt, majd pedig júniusban és szeptemberben jelentették a legtöbb tűzesetet Magyarországon. A tavaszi tüzek többségét az ország északi területein, Borsod-Abaúj Zemplén megyében, Heves megyében, Nógrád megyében, valamint Pest megyében jegyezték fel. A nyári tüzek leginkább az Alföldön pusztítottak. A tüzek többsége tavaly az erdőkkel szomszédos mezőgazdasági területen keletkezett, és onnan terjedt át az erdős területre. Magyarországon a leégett területek átlagosan egy hektárt tettek ki, két tűzeset volt, melyek esetében több mint 50 hektár erdőterület vált a tűz martalékává.

A magyarországi erdőtüzek 99 százalékát ember okozta.

A tüzeknek csak kis hányadát okozzák a gyújtogatók, a legtöbb erdőtűz gondatlanság, azaz helytelenül eloltott tábortüzek, tiltott mezőgazdasági égetésből, főként tarlóégetésből eredő tüzek, illetve eldobott cigarettacsikkek miatt keletkezett.

(Forrás: Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának, MTI. Nyitókép: egy férfi tüzet olt az olaszországi Aspromonte Nemzeti Parkban 2021 augusztusában, fotó: Valeria Ferraro/SOPA Images/LightRocket/Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az erdőtüzek előrejelzését és megfékezését segíthetik magyar geográfusok

Egyre nagyobb problémát okoznak az erdőtüzek, ezért nagy jelentőségű az SZTE-n fejlesztett módszer.

A kétszeresére nőtt az elmúlt húsz évben a leégett fák mennyisége

A tűz okozta erdőveszteségek elsősorban az északi országokban, így Oroszországban és Kanadában voltak érezhetők.

Négy szoba, privát kert, magas erdőtűz-kockázat

Amerika egyes részein már az áradások és az erdőtűz veszélyének mértékét is feltüntetik a lakáshirdetésekben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában