A magyarok nem nagyon takarékoskodnak a vízzel, ha mégis, akkor inkább anyagi okból.

A magyarok kétharmada saját bevallása szerint nem kifejezetten tudatos a napi rutinokhoz köthető vízhasználat kapcsán. A Finish mosogatógépkapszula-gyártó ezerfős online kutatásából kiderült, hogy háztartási munkavégzés közben még a környezettudatosabb magyarok is fontosabbnak tartják az energiatakarékos izzók használatát és általában az árammal való takarékoskodást, mint a vízfogyasztásra való odafigyelést – utóbbi mérséklése csak a harmadik legfontosabb szempont a lakosság körében.

A legtudatosabb magyar vízfogyasztóknak a 40 év felettiek számítanak, bár 60 százalékukat inkább anyagi szempontok veszik rá a takarékoskodásra, mintsem a vízkészlet megőrzése.

A megkérdezettek többsége szerint a hazai vízkészlet állapota még nem ad okot aggodalomra, tízből öt magyarnak pedig amiatt sem fáj a feje, hogy a jövőben akár vízproblémák is előfordulhatnak Magyarországon.

Ürge-Vorsatz Diána, a Közép-európai Egyetem professzora viszont úgy véli, fontos lenne, hogy már ma is, napi szinten tegyünk lépéseket a vízkészletünk megőrzéséért: „A globális felmelegedés okozta vízhiány ugyan a magyarországi vízkészleteket egyelőre jelentősen nem veszélyezteti, hiszen az összcsapadék mennyisége az elkövetkezendő években nem változik jelentősen, viszont annak szezonális és területi eloszlása módosul,

így gyakrabban alakulhat ki a jövőben helyi vízhiány, melynek következtében akár korlátozásokra is lehet számítani.”

Ráadásul a vízfelhasználás energiafelhasználással jár, tehát a karbonlábnyomunkat is növeli. Dr. Engloner Attila, az Ökológiai Kutatóközpont Víztudományi Koordinációs Csoport és a Tiszta Ivóvíz Nemzeti Kiválóság Program vezetője úgy látja, „a felmérés fontos üzenete, hogy noha tisztában vagyunk a víz mint természeti erőforrás nélkülözhetetlenségével, a megfontolt vízhasználat csak a harmadik-negyedik a háztartásukra odafigyelők fontossági sorrendjében. Biztató jel ugyanakkor, hogy sokan ismernek és követnek olyan praktikákat, amelyekkel csökkenthető a vízpazarlás.”

Ez is érdekelhet:

Ingyen lesz a csapvíz a középületekben, és a minőségét is javítanák

Mellékhatásként kevesebb műanyaghulladékra számítanak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés