A Fradi és a Retro Jeans kollaborált, az eredmény pedig egy új formaruha, és egy egész kollekció. Te is vehetsz fradis Retro-cuccokat!

A Fradi pénteken tizenkét játékosa (Dibusz, Bodgán, Botka, Sigér, Vécsei, Boli, Samy Mmaee, Civic, Blazic, Somália, Uzuni, Haratin) és Peter Stöger vezetőedző jelenlétében bemutatta a vadiúj Retro-kollekcióját a Groupama Arénában. Az új kollekció a zöld-fehér klub és a 20 éves magyar divatmárka brandjét egyesíti.

A Fradi elnöke, Kubatov Gábor elmondta, régi álma volt, hogy egy egységes, menő szettet kapjon a csapat: „Tíz évvel ezelőtt arra vágytam, hogy úgy nézzünk ki, mint most.” Hozzátette, a kereskedelmi osztály is elképesztő fejlődésen ment keresztül, ma már 700 milliós forgalmat könyvel el egy évben.

Az idén 20 éves Retro Jeans művészeti igazgatója, Fekete Imre megjegyezte, mivel a divatszakmában a kollaborációk időszakát éljük, ezért fontos volt nekik, hogy egymásra találtak a Fradival.

„Már 2019-ben megfogalmazódott bennünk az együttműködés ötlete, 2021 szeptemberétől pedig a klub hivatalos, pályán kívül formaruhája teljesen újjászületik. A klubbal egy olyan, egyenlő felek közötti együttműködés jött létre, amely több egy szponzorációs megállapodásnál.”

Most az uniformis mellett elkészült egy 29 daraból álló termékkínálat is, melyet a Fradi szimpatizánsai számára terveztek, és amely igazodik az aktuális trendekhez, valamint a szurkolói tábor összetételéhez.

A fradis Retro-darabok szombattól (augusztus 28-tól) érhetők el a márkaboltokban és online.

(Fotó: Fradi Média)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.