Jó reggelt, Vietnam!

Igaz, hogy délután van, amikor betoppanunk az apró Mozsár utcai intézménybe, de ez nem gond: a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. Egy hosszúkás, max. 30 négyzetméteres helyiségben vagyunk, bazi nagy falfreskókkal, bárszékkel, sok színnel. Nagyon Brooklyn–Berlin crossfeelingem támad, amit csak erősít a büfében megjelenő amerikai hipsztertrió. Az egyik tulajdonos Szabolcs-Gyuris Éva férje munkája révén beutazta a világot, így járt Vietnamban is, ahol megfertőzte a phománia.

Rengeteg mindent szeret, de az ázsiai konyha a kedvence, nem véletlen, hogy nem egy tapasbárt vagy burger jointot nyitott. Aki pár éve nézte az egyik kereskedelmi csatorna főzős realityjét, talán felismeri, ugyanis Bíró Lajos figyelő tekintete előtt keverte a mártásokat, sütötte a húsokat és így tovább. Nyitás előtt, tudása felfrissítéseként közel egy hónapot töltött Saigonban, ahol közel tucatnyi főzőtanfolyamon vett részt, és persze evett, sokat. „Folyamatosan azon pörgök, hogy mit ehetek meg!”, vallja be a beszélgetés egy pontján, amolyan mottóként, és ez megbocsátható, sőt, egy phobár tulajánál egyenesen dicséretes. Az érdeklődési kör tényleg behatárolt, de a tudás alapos, és erről bárki meggyőződhet, ha belapoz 2011 óta vezetett gasztroblogjába.

Hype van

Kétségtelen, hogy 2013 a pho (ejtsd: fő) éve Budapesten: már régen tarolt ekkorát egy étel, mint ez a vietnami leves. Tavaly és idén legalább öt–hat hely nyitott, rácsapva a józsefvárosi kínai piacon tündérmesébe illő karriert befutó Dang Moui sikerére. Ugyan a Funky Pho üzleti terve évek óta készen van, és nem a hype-ra mozdultak rá, ettől még tény, hogy a hullám kellős közepén nyitottak. A koncepció alaposan átgondolt, kábé három év alatt kristályosodott ki, hogy mi kerül a menüre, és az hogyan és milyen alapanyagokból készül el. Az apró konyhában kétfős személyzet dolgozik, bár ez a megjelölés kissé személytelen, inkább egy csapatról van szó, de nem a kifejezés corporate értelmében.

Térjünk a tárgyra

Hamarosan megérkezik a leves, hatalmas adag zöldséggel. A kazalnyi korianderből olyan illatfelhő árad, hogy szinte meg kell kapaszkodni az asztalban. A leves ára 1360 Ft, ami ár-érték arányban kiváló, ugyanis a levesből nem spórolták ki az anyagot, plusz egy nagyon izgalmas és pofás szettel együtt tálalják, amit egy másik fővárosi phohelyen például hiányoltam. Egy kis tálkában vékonyra szeletelt, savanyított répa érkezik, egy másikban citrom, majd erős szósz és kis csilipaprikák.

Az erősből alig cseppentek, de a cucc olyan erős, mintha atomot dobtam volna a tányérba, később csípősfetisiszta fotósunkat is elismerő hümmögésre készteti. Kicsit interaktív gasztroélménnyé válik a dolog azzal, hogy tulajdonképpen a vendég fejezi be, rakja össze a levesét, és ez a koncepció nagyon pozitív. Az etikett a levessel egyébként az, hogy az ember belepakolja a számára szimpatikus dolgokat, majd pálcikával elfogyasztja a szilárd részeket (zöldség, főtt hús), a lé elfogyasztása pedig ezután következik.

Tekercsek

A tavaszi tekercset vietnamiul nemnek hívják, persze nem a szó szoros értelmében, de tény, hogy a nem egy rizstésztába csomagolt, zöldségekkel, hússal töltött tekercs. Őszintén szólva ez tetszett a menüből a legjobban, és főleg az esztétikai élmény miatt. A tekercs nagyon nettül van összerakva, kompakt kis csomag, jó ránézni és jó megfogni.

Oké, nem egy Michelin-csillagos vagy fine dining étteremben vagyunk, de akkor is leírom – dobjon rám malomkövet a gasztronómiai újságírószakma –, ez a tekercs szakmai teljesítményről, tudásról, odafigyelésről, törődésről tanúskodik, azt üzeni: ezen a helyen el akarnak érni valamit. Szerencsére az íze is kiváló, 300 forintért egy ilyen dolog nagyon korrekt ár. Ráadásul a mellé kínált mogyorós szósz kiemelkedő, és meglepő, mert nem számít ilyen kirobbanó ízélményekre az ember egy büfében.

Ettünk még

tésztasalátát (1360 Ft) és pacalsalátát, amit a fotós falt be, mert ő szereti az ilyesmit. Az ízéről nem sokat tudok mondani, de Totyi arcát nézve olyan 7-es, 8-as osztályzatra tippelnék.

A mogyoróval borított, pirított csirkés saláta is rendben volt, friss, ropogós, de nem hozta azt a revelációt, mint a leves vagy a nem, de ebben nyilván szerepet játszott az is, hogy teli gyomorral már nehéz lenyűgözni az embert. Az alapanyagok egyébként Vietnamból, Bécsből, Prágából (ott él Európa legnagyobb vietnami közössége) és itthonról érkeznek, de nincsenek bejáratott beszállítók, mindig keresik a legjobb hozzávalókat, és persze a receptek tökéletesítése is folyamatos.

Múlt héten Széll Tamás, a Bocuse d’Or-on tizedik helyet elért séf fordult meg náluk egy vacsora erejéig, és ez alkalomból tanácsaival is ellátta a Funky Pho csapatát. Ha egy Michelin-csillagos étterem séfje látogat el hozzád, az nyilván a legjobb reklám, de a meglátásai talán még ennél is többet érnek – vagy érhetnek. Lelkesedésből nincs hiány a Funky Phőnél, ha nem lankad a kitartás, és a minőség megmarad ezen a szinten, vagy emelkedik, akkor ez a Mozsár utcai kis intézmény lehet a hazai phohullám egyik legerősebb bástyája.

Funky Pho, Budapest VI. ker., Mozsár u. 7.

(Fotó: Tóth István)