Mutatjuk, milyennek látták a Kínai Nagydíj dobogósai a futamot.

Andrea Kimi Antonelli győzelmével ért véget a Kínai Nagydíj, mutatjuk, hogyan vélekedtek a dobogósok, azaz Antonelli, csapattársa, George Russell és Lewis Hamilton a versenyükről közvetlenül a futam leintése után.

Antonelli a futamgyőzelme után:

„Szinte szavakat sem találok, őszintén szólva mindjárt elsírom magam. Hatalmas köszönet a csapatomnak, nélkülük ez az álom nem válhatott volna valóra. Elképesztően boldog vagyok. Tegnap is mondtam, hogy szeretném újra a csúcsra juttatni Olaszországot, és ma sikerült. Bár a végén egy kicsit ráhoztam a frászt magamra, de összességében nagyszerű verseny volt.

Még csak az elején járunk, és tovább fogjuk nyomni. George elképesztő versenyző, a végén is nagyon erős tempót diktált, szóval rengeteg kell majd ahhoz, hogy legyőzzük. Óriási lehetőség vele együtt dolgozni, mert rengeteget tanulok tőle, és nagyon várom már a szezon hátralévő részét. Mindig futamról futamra koncentrálok, aztán majd meglátjuk, hová jutunk az év végére.”

Russell, miután másodikként ért célba:

„Először is hatalmas gratuláció Kiminek. Az első győzelem mindig különleges pillanat, ráadásul idén és ezen a hétvégén is egészen elképesztően vezetett. Örülök, hogy vele és Lewis Hamiltonnal együtt állhatok a dobogón. (...) Kemény csata volt. A rajtunk ismét nem sikerült jól, a Ferrarik rögtön elmentek mellettünk, de a nap végén egy kettős győzelemnél többet nem is kívánhatnánk.”

Hamilton a harmadik helyről:

„Először is hatalmas gratuláció Kiminek, nagyon örülök neki, és megtiszteltetés, hogy együtt élhetem át vele ezt a pillanatot. Ő vette át a helyemet ennél a fantasztikus csapatnál, szóval a Mercedesnek is jár a gratuláció. Jelenleg nagyon elhúztak, nekünk pedig még rengeteget kell dolgoznunk, hogy utolérjük őket.

Nagyon élveztem a versenyt, remekül rajtoltunk. Nem tudtam sokáig magam mögött tartani ezeket a srácokat, de végig ott voltunk a csatában, őszintén mondom, rég nem élveztem ennyire egy futamot, talán még soha. (...)

Az idei autók karaktere miatt, és a végén Charlesszal vívott csata is fantasztikus volt. Igazi kerék a kerék elleni harc volt, kemény, de teljesen fair. Pontosan ilyen versenyzésre vágyunk, (...) kemény, de tiszta csatákra.

Nagy köszönet mindenkinek a Ferrarinál és Maranellóban, hogy újra ilyen helyzetbe hoztak minket. Tudjuk, hogy még nem ott tartunk, ahol szeretnénk, de jó alapunk van a fejlődéshez, most pedig egyszerűen padlógázzal kell dolgoznunk tovább.”

Így áll a vb-pontverseny a pilóták és a konstruktőrök között a Kínai Nagydíj után:

A szezon két hét múlva a Japán Nagydíjjal folytatódik.

(Forrás: BBC, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Kényszerpihenő jön az F1-ben: a közel-keleti válság miatt két futamot is töröltek

Mivel nem jelöltek ki beugró helyszíneket, az F1-mezőnyére egy szokatlanul hosszú szünet vár.

Az F1 12. csapata a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója lehet

Az F1-rajtrács 12. helyére a világ leggyorsabban növekvő elektromosautó-óriása vetett szemet, ami fenekestül felforgathatja a sportágat.

Vészfék az F1-ben? Már a második futam után belenyúlhatnak az új éra legfontosabb szabályaiba

Még az új éra eddigi abszolút favoritjának számító Mercedes is támogatja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sportos kompakt elektromos autó az új Hyundai Ioniq 3

A jövő klasszikusának szánják az elektromos Mercedes-Benz C-osztályt

Tudod, hogy mikor alapították ezeket az autómárkákat? Kvíz!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már fizettél elő valakinek a tartalmaira az Onlyfansen?
1% Igen, folyamatosan van előfizetésem.
8% Egy próbát anno tettem.
4% Nem, de tervezem.
86% Esélytelen, hogy előfizessek.