Azt hittem, ott helyben felrobban az agyam, de nem úgy, mint egy atombomba, hanem egymilliárdnyi apró petárdadurranással. A colmari Grand Hotel Bristol étteremben ülök és libamájas consommét kanalazok, megáll a világ, az agyamban pedig lezajlik az ősrobbanás, új idegsejtek termelődnek a hipotalamuszban, és a neuronok között újabb és újabb kapcsolódások jönnek létre. És mindez a húsleves esszenciában ülő krémes libamáj miatt.

A nagy zabálás

Úgy hozta a jó szerencsém, hogy a francia turisztikai hivatal a Playert is meghívta egy négynapos elzászi körútra, amely során végigjártuk a francia-német határon fekvő régiót. Nem tudom, hogy mi a volt a szervezők eredeti célja, de amikor a strasbourgi Pont Corbeau étteremben magamba tömtem az utolsó falat creme caralmelt, nem tudtam nem arra gondolni, hogy mindenkit Gerard Depardieu-re akarnak etetni, esetleg A nagy zabálás hangulatát kívánják felidézni bennünk.

Strasbourg

Spárgaszezon lévén előételnek friss spárgát kértem, négy kövér szál érkezett, egyik végén két kanálnyi ecetes lencse korianderrel, másik felén hibátlan buggyantott tojás gubbasztott. Agyam elfújva. A főétel egy véresen érkező marhabélszín volt, salátával. Kellemetlen helyzet, de a zseniális spárga után ez az egyébként remek fogás nem hagyott bennem mély nyomott. Hálátlan vagyok, tudom. A créme caramellel nem vállaltam nagy kockázatot, de ki akartam próbálni, hogyan csinálják Elzászban, vagyis amolyan lakmuszpapírként funkcionált. Jól csinálják: nem túl édes, kiváló állagú, pazar desszert.

A Pont Corbeau érdekes élőlény: nulla privát szféra, a vendégek hosszú asztalnál ülnek, tök idegeneket is egymás szájába ültetnek, a száz négyzetméteres helyiségben nyolcvan vendég szorongott, a felszolgálók az asztalok közötti vékony folyosókon száguldoztak. A hihetetlen zsúfoltság ellenére a hangulat laza volt, lett valami brueghel-es, közös parasztvacsorás, népies hangulata az élménynek. És mindez nem volt drága, nem véletlen, hogy a Pont Corbeau Bib Gourmand (jó ár-érték arány) ajánlást kapott a Michelin kalauztól.

Így néz ki üresen

De igazából ilyen volt a hangulat

Bor, mert hát Franciaország


A Rajna nyugati felén vagyunk, kvázi ez még Németország meg a rajnai borvidék, gigantikus szőlődülők terpeszkednek mindenfelé vidéken. A helyi boroknak én nem voltam nagy fanja, a lokális fajták – rizling, gewürztramini, rizlingszilváni, pinot gris és muskotály – értelemszerűen klasszikus rajnai ízvilágot képviselnek. A muskotályt émelyítően édesnek, a többit meg irgalmatlanul savasnak találtam.

Ez szigorúan szubjektív vélemény, mert tudom, hogy vannak, akik pontosan ezért rajonganak a Rajna-menti borokért. Nekik jó helyszín lehet egy „kisebb” családi pincészet, az andlaui Domaine des Marronniers, ahol nyolc euróért kóstolhatják végig a fentebb említett fajtákat. Azért került idézőjel az előző mondatba, mert a tulajok annak ellenére nevezik magukat kis családi borászatnak, hogy évi hatvanezer palackot adnak el, és a boraikat Kanadában és Japánban is veszik.

Akkor inkább sör, ami engem illet

Ha az ember jó sört akart inni, érdemes a kiskocsmák felé venni az irányt. Az éttermekben a nagy ipari sörök mennek, a helyi favorit a Meteor, amiből egy pohár bőven elég is volt, köszönöm szépen. Strasbourgban a helyi egyetemisták által kedvelt Bar Le Trolley Bust érdemes becélozni, ahol a csapon a sörforradalomban edződő magyar férfiembernek ismerős fajták sorakoznak: IPA, blond, weizen, egyebek. Ha be akarnánk simulni a helyi fiatalok közé, növesszünk erős borostát, ne fésülködjünk, és csakis magunk sodorjuk a cigarettánkat.

Adásunkat megszakítjuk: Dél-Elzász egy itthon is jól ismert sajtfajta, a Münster otthona.

Ha Sélestatba veti az embert a jó sorsa, érdemes a La Vieille Tour felé venni az irányt. Ez az étterem szintén Bib Gourmand ajánlással bír, és számomra egy zseniális braisingelt borjú miatt marad emlékezetes. És egy libamáj terrine miatt is, ha már itt tartunk, és tulajdonképpen a sertés szűzérme is rendben volt. Sélestat egyébként álmos kisváros, főleg ha esős, szeles az idő. A belvárosban rendes kocsmát sem könnyű találni, de ha sikerül, annak úgy örül az ember, mint Arthur Rimbaud A Zöld hordóban című versében.

Sélestatban a Brasserie Le Foxot ajánlanám, ez tűnt messze a legnormálisabb helynek, pedig egy kisebb orkán idején kellett körbejárnom a belvárost, és az igényeket illetően eléggé aláadtam. Már nem tudom, mit ittam, de a Le Fox okés volt.

Mennyivel kedvesebb hely Colmar!

Itt több jó kocsmát is könnyedén felfedezhetünk, elsőszámú ajánlatom a franciával köszönőviszonyban sem állók számára kimondhatatlan Bar Les Incorruptibles. Most mondhatnám azt, hogy rosszabb napjaimon simán éreznem úgy, hogy örökre beköltöznék oda. Barnás, kuckós hangulatú kocsma rockzenével, barátságos hangulattal, kábé nyolcféle csapolt sörrel a Kastel Rouge-tól a Guinnessen át belga és német finomságokig.

Két sarokkal odébb egy mikrosörfőzdék söreit áruló üzlet mellett megtaláltam a helyi Hops Beer Bart. Itt többféle Brewdog volt csapon, plusz a Brooklyn Brewery sörei, ami a helyi haladó kocsmákban gyakori látvány. Az árak elég egységesek, de magasak: egy korsó hat euró, ami ugye 1800 forint, ami konkrétan a duplája a hazainak (és akkor még csak a minőségi sörökről beszéltünk). A borok összehasonlíthatatlanul olcsóbbak, de ha inkább sört inna az ember, akkor mit lehet tenni?

Bar Trolley Bus

Ami igazán szimpatikus volt a helyi kocsmákban, hogy a belvárosi fekvés ellenére a közönséget többnyire helyi arcok, fiatalok alkották, ami határozottan kellemes, ha elegünk van a magunkfajta turistákból, és szusszannánk egyet két múzeum között.

De itt abbahagyom, mert nem azért vittek Franciaországba, hogy kocsmákról írjak. Sokkal fontosabb dolgok is vannak itt, például a helyi borút, ami egyike Franciaország első borútjainak.

Bor, mert hát Franciaország 2. rész

Ezt a borutat 1953-ban alapították, 170 kilométer hosszú és hetven bortermelő falvat érint, köztük ott van az ország legszebbjének választott falu, Ribeauvillé, de azért Eguisheim, Kaysersberg, Riquewihr, Andlau, és Obernai falvakra is büszke lehet Elzász. A helyi turisztikai hivatal boszorkányos ügyességgel használja ki a helyben rejlő lehetőségeket, végigjárhatjuk gyalog, autóval, bringával, mindegyik opcióra kész terveik, ajánlataik vannak, csak csekkolni kell a honlapjukat.

Ribeauvillé

Fenn a Vogézekben, hollári-hollári-hó

Ha felmegyünk a májusban is hófödte hegycsúcsokkal teli Vogézekbe, belekóstolhatunk a helyi alpesi, népies elzászi hangulatba. Hegyoldalban legelő tehenek, kövér, smaragdzöld fűvel teli legelők, kacskaringós szerpentinek, és Nyugat-Ausztriát idéző fagerendás vendéglők látványa vár bennünket. A Ferme Auberge de Glasborne-ban kóstoltam egy húsos pitét, ami 20 dkg fűszeres darált hús volt, tésztában megsütve, amolyan elzászi sheperds pie, és amilyen ijesztően hangzik, annyira rendben volt. A helyiek büszkék még a tarte flambée-ra, vagyis a flambírozott tarte-ra, amit jobb híján francia pizzának neveznék el, már ha kellene, mert a tarte-ot senkinek sem kell bemutatni. Ha Andlauban járunk, az Au Boeuf Rouge felé vegyük az irányt, tucatnyi különböző, szupervékony tésztájú tarte-juk van étlapon. A Boeuf egyébként egy winstub, ami a német weinstube elzásziasított verziója, és sok egyéb mellett a német múlt és hatás ékes bizonyítékának számít.

Burn, burn little tarte!

Kulináris szuperhatalom

A csúcsgasztronómia Elzászt sem kerüli el, huszonkét egy csillagos, hat darab két csillagos, és egy darab három csillagos éttermük van. Ez összesen harmincöt Michelin-csillag, és egyetlen egy darab régióról beszélünk. Nem véletlen, hogy a Franciaország legkisebb régiójának számító Elzászban a legmagasabb az egy főre eső Michelin-csillagos éttermek száma. Az egyetlen három csillagos intézmény az ilhaeuserni L’Auberge de L’Ill, amit láttunk kívülről, amint a buszunk elgurult mellette. Szép látvány volt.

So Michelin, much fancy, very fine dining: a L’Auberge de L’Ill

Volt Michelin-csillagos hely a colmari Grand Hotel Bristol étterme, ahol a bevezetőben írt libamájas consommét kóstoltam, ami konkrétan felért egy vallásos megvilágosodás élménnyel. Közhelyeket nem szerencsés puffogtatni, de a franciák valami irgalmatlanul jók ebben a gasztronómiának nevezett dologban, és annak ellenére, hogy kábé negyedszer fordultam meg a galloknál, most sikerült először igazán belekóstolni a kultúrájuk ehető és iható részeibe. Hála érte.

Hogy mondjak végre valami rosszat is: a négy nap alatt egyetlen egy csésze rendes kávét sem sikerült innom.

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon