Egy új elemzés szerint a világ leggazdagabb rétege már az év legelején túllépte azt a szén-dioxid-kibocsátási szintet, amely globális szinten még összeegyeztethető lenne a klímacélokkal.

A világ leggazdagabb 1 százaléka 2026 első tíz napja alatt felhasználta azt a teljes éves szén-dioxid-keretet, ami a klímavédelem szempontjából még elfogadhatónak számítana.
A még szűkebb elit, a leggazdagabb 0,1 százalék, azaz

a szupergazdagok esetében ehhez mindössze három nap is elég volt, ami önmagában jól mutatja a globális kibocsátás aránytalanságait.

Az Oxfam friss kutatása szerint miközben a kibocsátások jelentős részéért a szupergazdagok felelősek, a klímaváltozás legsúlyosabb következményeit azok viselik majd, akik a legkevésbé járultak hozzá a válság kialakulásához – a jelentés szerint a klímaváltozás okozta gazdasági károk az alacsony és közepes jövedelmű országokban 2050-re akár 44 ezer milliárd dollárra is rúghatnak. Különösen veszélyeztetettek az alacsony jövedelmű országok lakói, az őslakos közösségek, valamint a nők és lányok, akik sokszor eleve sérülékenyebb társadalmi helyzetből néznek szembe az egyre szélsőségesebb környezeti hatásokkal.

A probléma nemcsak a luxuséletmódban keresendő, hanem abban is, hogy a szupergazdagok befektetései gyakran a legszennyezőbb iparágakat, például az olaj- és gázipart erősítik tovább.

Egy átlagos milliárdos befektetési portfóliója évente nagyjából 1,9 millió tonna szén-dioxid-kibocsátással hozható összefüggésbe, ami körülbelül 400 ezer benzines autó teljes éves emissziójának felel meg. Ahhoz pedig, hogy a párizsi klímaegyezményben vállalt, legfeljebb 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedési határ tartható maradjon, a világ leggazdagabb 1 százalékának 2030-ig közel teljes, 97 százalékos kibocsátáscsökkentésre lenne szüksége.

(Forrás: The Guardian, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Föld felmelegedésének üteme tízszerese az 56 millió évvel ezelőtti, kihalással járó hőmérséklet-emelkedésnek

Úgy tűnik, ha a szárazföldi élővilág nem tud igazodni a hőmérséklet gyors ugrásaihoz, maga is rásegít arra, hogy a felmelegedés még tovább tartson.

Miért nő tovább a kibocsátás, ha egyre több szél- és napenergiát használunk?

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Indokolatlanul kevés Insta-követője van Bridgetnek

Ártani is lehet az erdősítéssel

Átlépte a 2 milliós szintet az új lakások négyzetméterára Budapesten

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés