Az elektromos autók használóinak számos problémájára kínál megoldást az InCharge. A mobilalkalmazás többek között abban segít, hogy egy hosszabb út során hol érdemes töltenünk a járművet, de arra is megadja a választ, mivel tölthetjük el az így keletkezett szabadidőt. Az alkalmazást megalkotó öt egyetemista fiatal bekerült az MVM Edison startupversenyének három győztes csapata közé.

Száznégy pályamunka közül nyolc csapat jutott be az MVM Edison startupversenyének döntőjébe, ahol mindannyian bemutathatták ötletüket három percben. A versenyre olyan termékkel vagy szolgáltatással neveztek, amelyek az energetikai szektort célozva, meglévő problémákra keresik a megoldást. A szakmai zsűri a nyolc csapat közül három győztest választott ki, akik hárommillió forint értékű kommunikációs szolgáltatáscsomagot kapnak, illetve esélyük nyílik az akár 50 millió forintos magvető befektetésre is az MVM Csoport részéről.

Közülük az egyik győztes az InCharge csapata lett, akik mobilapplikációjukkal az elektromos autók használóit szeretnék célba venni. A találmányról a csapat egyik tagját, Tóth Zsófiát kérdeztük. Rajta kívül Kálmán Kornél, Kertész Dávid, Putti Krisztián és Tóth Bence alkotják a csapatot. Van köztük energetikai és villamosmérnök, mérnökinformatikus és fizikus is.

„Mind az öten szakkollégisták vagyunk (Energetikai Szakkollégium és Simonyi Károly Szakkollégium), ezen keresztül ismerjük egymást. Az elmúlt három évben már több sikeres egyetemi projekten dolgoztunk együtt, ezért döntöttünk úgy, hogy más területen is kipróbáljuk magunkat. Az InCharge kapcsán decemberben kezdtünk el együtt dolgozni. Dávid felelős az adatelemzésért, Bence az IT-nindzsa, ő foglalkozik az alkalmazásfejlesztéssel és az arculattal, Kriszhez tartoznak a termékfejlesztéssel kapcsolatos feladatok, míg Kornél és én a modellezéssel és algoritmussal foglalkozunk” – mesélte Tóth Zsófia, aki szerint csapatuk erőssége, hogy barátok is, szabadidejüket gyakran töltik együtt.

Úgy látták, az elektromos autók piaca mind Magyarországon, mind világszerte egy exponenciálisan fejlődő és növekvő szeglete az iparnak. Sok új kihívás és megoldandó probléma merül fel, a piaci körülmények sem kiforrottak még, napról napra dinamikusan változnak a felhasználók igényeire szabva. „Úgy éreztük, startupként ez egy ideális környezet a piacra lépéshez: a kihívásokra gyorsan reagálunk, és könnyen alkalmazkodunk a változó körülményekhez. Mindemellett fontos szempont volt az is, hogy egy fenntartható, jövőbe mutató szegletébe lépjünk be az energiaiparnak, amellyel hozzájárulhatunk mi is a szektor fejlődéséhez és növekedéséhez” – mondta Zsófia.

Az InCharge csapata

De mire nyújt megoldást pontosan az InCharge? „Minden, elektromos autóval járó sofőr találkozhatott már azzal a problémával, hogy egy hosszabb út során töltenie kell járművét. De meddig jut el az autójával? Hol álljon meg tölteni? Hogyan tudja hasznosan eltölteni a megállás közbeni időt? Ezekre a kérdésekre ad megoldást az InCharge”.

Ez egy olyan teljes körű utazástervező applikáció, amely valós idejű és historikus adatok alapján képes megbecsülni, mikor merül le az autó, és ezt, illetve az időjárási körülményeket és az útviszonyokat figyelembe véve, a töltőpontok beillesztésével tervezi meg az optimális útvonalat. Zsófia elmondta: úgy tervezték meg az alkalmazást, hogy a felhasználó megadhatja, mivel szeretné tölteni az idejét a megálló alatt, legyen az egy kávé, egy ebéd elfogyasztása vagy egy bevásárlás a családnak: „Az algoritmus ezt figyelembe veszi az útvonal kialakításakor, illetve fel is ajánl a kapcsolt szolgáltatásoknál felhasználható kuponokat. Így nem csak hasznosan tudja eltölteni az ügyfél az idejét, de még spórolhat is az applikációval. Az alkalmazás nemcsak a felhasználókat segíti, hanem az üzemeltetőket is töltőik kihasználtságának növelésében.”

A döntő előtt a csapatok egy nyolchetes képzésen vettek részt. Az InCharge csapata ezt az időt arra használta fel, hogy befektetésre alkalmas projektté alakítsa ötletét. A háromperces prezentációt Krisztián adta elő, de közösen építették fel. Rengeteget gyakoroltak, hogy a zsűri kérdéseire is megfelelő választ adhassanak. A hosszú felkészülés meghozta gyümölcsét, az InCharge az MVM Edison startupversenyén megkapta a lehetőséget, hogy ötletükkel a piacra léphessenek.

A cikk létrejöttét támogatta az MVM Zrt.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon