Hogyan lehetsz egy németországi betörés károsultja?

A következő sztori tűnjön bármilyen kalandosnak, reális lehetőség. Az egyik főszereplőnk Günther, egy müncheni cég középvezetője, aki három hónapra elutazik otthonról egy külföldi kiküldetés miatt. Még alig hűlt ki lakásában a vécéülőke, az első éjszakán már egy betörő lép be tágas nappalijába, összeszed néhány különösen értékes akciófigurát Günther hálószobáját ékesítő vitrinből (ha nem mondtuk volna, Günther igen egzotikus gyűjtőszenvedélyben szenved), betermeli a hűtőben hagyott gyümölcstortát, aztán már menne is a dolgára, de kifelé menet megakad a szeme a cipős szerkényre dobott BMW indítókulcson.

Rövid kutatómunka után megtalálja a kocsi iratait és pótkulcsát is, majd a garázsba megy, beül, benyomja a sztereót, és a Don’t worry, be happy dallamaira hajt el a helyszínről. Egy nappal később a BMW már egy orgazdánál pihen, aki még aznap a valós érték töredékéért tovább is passzolja egy harmadik embernek.

Itt jön a képbe a másik főszereplő, Gyuri, aki az interneten egy osztrák portálon rábukkan egy áron alul kínált szürke BMW-re, pont olyanra, amilyet mindig is szeretett volna. Az eladó készséges, Gyuri pedig a végletekig eltökélt, így miután meggyőződik arról, hogy a kocsi iratai rendben vannak (ugyan nem a tulajdonossal tárgyal, de az eladó mutat neki egy hitelesnek tűnő meghatalmazást), az indítókulcs és a pótkulcsok is rendelkezésre állnak, nyélbe ütik az üzletet. Az autó első magyarországi forgalomba helyezése minden gikszer nélkül zajlik, így Gyuri néhány röpke nap után már az álomautó büszke tulajdonosaként feszít.

Akkor üt be a ménkű, amikor Gyuri négy hónap után „Irány Olaszország!” felkiáltással a hóna alá veszi a családot.

Mi az a SIS?

Azt gondolhatnád, hogy a sztorit kicsit túldramatizáltuk, de egyáltalán nem rugaszkodtunk el a valóságtól. 2007-ben Magyarország a schengeni övezet teljes jogú tagja lett, ami azt is jelenti, hogy hazánk a többi schengeni országgal közös körözési nyilvántartást vezet (Schengeni Információs Rendszer – SIS), amelyben szerepelnek többek között a tagállamokban ellopott gépkocsik is. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy ha meglovasítják a kocsidat és besétálsz feljelentést tenni a legközelebbi rendőrkapitányságra, akkor elméletileg az ügyre ráállított nyomozó első dolga az lesz, hogy gondoskodjon a körözés elrendeléséről.

A schengeni csatlakozás óta viszont nem csak a hazai körözési nyilvántartásban kerül képzeletbeli felkiáltójel a jármű egyedi azonosítói (jellemzően: rendszám és alvázszám) mellé, hanem egy gombnyomással bekerül a körözési tétel a schengeni övezet erre (is) szolgáló nyilvántartásába is, amelyet Portugáliától egészen Norvégiáig használnak a bűnüldöző szervek.

A példánkban csupán annyi történt, hogy Günther hazaért a kiküldetésből, és látta, hogy a BMW-jével nem tudna visszamenni. A rendőrségi feljelentést természetesen azonnal követte a körözés elrendelése, így amikor egy hónappal később az olasz rendőr igazoltatta Gyurit, az alvázszám ismeretében egy gyors SIS-lekérdezéssel könnyen azonosította a lopott autót. Ugyan a Schengeni Végrehajtási Egyezmény tárgykörözésekről szóló 100. cikke a találat esetén végrehajtandó intézkedésekről csupán annyit ír, hogy a körözött tárgyat megtaláló ország „a szükséges intézkedéseket nemzeti jogszabályaival összhangban hajtja végre”, ez a kialakult joggyakorlat szerint az esetek döntő többségében – Magyarországon is – lefoglalást jelent.

Günther vs. Gyuri

Gyurinak akkor lenne szerencséje, ha a járművét egy olyan országban foglalták volna le, amely komolyan veszi az ún. Uniós Jogsegélyegyezmény egyik szabályát, mely kimondja, hogy a lefoglalt jármű visszaszolgáltatása csak akkor lehetséges, ha nem sérti jóhiszemű harmadik személyek jogait. Gyakorlatilag ez azt jelentené, hogy mivel Gyuri úgy vásárolta meg a gépkocsit, hogy az a vásárlás idején nem volt körözve, az iratai rendben voltak, megkapta mindkét indítókulcsot és a magyarországi forgalomba helyezés során sem volt probléma, ezért jóhiszemű tulajdonosként jogosan tarthatna igényt az autóra. Sajnos Olaszország ezt az egyezményt nem ültette át belső jogába, így az olasz hatóságok a lefoglalt járművet a bűncselekmény elkövetése idején jogszerű tulajdonosnak, vagyis Günthernek fogják kiadni.

Egész más lenne a szitu, ha a gépkocsit például Ausztriában foglalták volna le, hiszen itt a jóhiszemű tulajdonos, azaz Gyuri vihette volna haza az autót, szegény Günther pedig kapkodhatott volna fűhöz-fához, de leginkább valamely tagállam polgári bíróságához, hogy a kára valamilyen mértékben megtérüljön, ha már egyszer megtalálták a tulajdonát. A viszontagságokat mindkét esetben csak az csökkentené jelentősen, ha a rendőrség elfogná a betörő-autótolvajt, akit később a bíróság jogerősen elmarasztalna, hiszen ilyenkor Gyuri és Günther is perbe foghatná az illetőt a bűncselekmény elkövetése következtében elszenvedett károk miatt.

Nem egységes a szabályzás

Mint látható, a körözött gépkocsik kiadásának pontos mikéntje a mai napig komoly jogi problémát jelent még a schengeni övezeten belül is. A fő gond az, hogy a nemzetközi szabályozás még mindig sok teret ad a nemzeti szabályoknak. Egyszerűbben fogalmazva: nincs egységes, minden tagállam által pontosan követendő részletes szabályozás, így tulajdonképpen néhány tekintetben még mindig az „ahány ház, annyi szokás” elve érvényesül. Magyarországon az említett Uniós Jogsegélyegyezményt a 2005. évi CXVI. törvény hirdette ki, így elméletileg itthon nem fordulhatna elő, hogy egy jóhiszemű tulajdonos Gyurihoz hasonló módon járjon pórul.

Mivel nem szeretnénk tanulság nélkül az utadra engedni, ezért íme néhány tanács, amelyek figyelembe vételével minimálisra csökkentheted annak a veszélyét, hogy a fenti történet magyar főszereplőjének sorsára juss.

Megbízható forrásból, óvatosan

A legfontosabb, hogy maximális óvatossággal járj el autóvásárlás során! A nagyobb értékű gépkocsiknál az legyen a minimum, hogy a járművet csak a pótkulcsokkal együtt, a tulajdonjogot igazoló dokumentum (nálunk ez a törzskönyv) és minden egyéb dokumentáció egyidejű átadása mellett vásárold meg! Külföldi honosságú járművek esetében fokozott elővigyázatosság indokolt. Gyuri például csak akkor kerülhette volna el a fiaskót, ha nem elégszik meg az eladó által villantott – állítólag a tulajdonostól származó, de végül hamisnak bizonyuló – meghatalmazással.

Ha csak nem egy jól ismert használtautó-kereskedésben vásároljuk az autót, akkor lehetőség szerint kerüljük a közvetítőket. Ha mégsem közvetlenül a jármű dokumentációjában tulajdonosként feltüntetett személlyel vagy az ott szereplő cég képviselőjével üzletelünk, biztos, ami biztos, legalább egyszer személyesen is vegyük fel az illetővel a kapcsolatot. Az sem árt, ha az ügyletben részt vevő felek mindegyike elővesz egy személyazonosító igazolványt, vagy más, a személyazonosságát hitelesen igazoló okmányt, és ezek adatait közösen ellenőrzik, majd dokumentálják.

Nem akarjuk felhizlalni paranoid hajlamaidat, és cikkünket sem szeretnénk közhelyekkel zárni, de ezúttal muszáj lesz: jobb félni, mint megijedni, főleg ha egy többmilliós autó megvásárlásáról van szó. Nehogy a régóta dédelgetett álom egy lidércnyomásban végezze be valahol a nagy toszkán lankák kellős közepén.

Tanú vagyok, ne bántsatok! – Tanúvédelmi Program és más érdekességek

(A kép illusztráció.)