2030-ra háromszoroznák a kapacitást.

A Wien Energie, Ausztria legnagyobb regionális energiaszolgáltatója fontos mérföldkövet ért el a napelemparkok fejlesztésében: 2025 júliusára a cég már ötszáz napelemes rendszert üzemeltet országszerte, melyek évente mintegy 100 ezer bécsi háztartás áramellátását képesek biztosítani tiszta, napból nyert energiával.

„Átlagosan hetente akkora napelemes felületet építünk, mint egy focipálya. Az elmúlt huszonöt év során számos új technológiát vezettünk be, legyen szó könnyű organikus vagy kétoldalas napelemekről, vagy az ország legnagyobb, kihívást jelentő terepein megvalósított napelemes projektjeiről – és még rengeteg tervünk van” – mondta hangsúlyozta Karl Gruber, a Wien Energie ügyvezető igazgatója.

Víztározó-oázisokat létesítenek Bécsben a városi élővilágért

A kezdeményezés a város klímavédelmi törekvéseit is erősíti, és új élőhelyeket is biztosít a környékbeli állatoknak.

A Wien Energie napelemes projektjei között olyan ikonikus helyszínek is szerepelnek, mint a bécsi akvárium és állatkert, a Tenger Háza (Haus des Meeres), amely már 2019 óta működő saját naperőművével látja el zöldárammal az állattartó részeket az új Aqua-Zoo nevezetű szárnyában, ezzel is mutatva, hogyan illeszthető be a klímavédelem a város turisztikai és szabadidős létesítményeibe.

Földhő, hőszivattyúk, nap- és szélenergia váltaná ki Bécs földgázszükségletét

Több mint egymilliárd eurót költ a város a függetlenedésre.

Hasonlóan előremutató projekt a Karmelitermarkt piac, amely Bécs egyik első energiafüggetlen köztereként működik, valamint a Schafflerhofstraßén található naperőmű, amely 17 hektáros területen nemcsak Bécs legnagyobb szabadföldi fotovoltaikus erőműve, hanem százötven juhnak is természetes legelőhelyet biztosít.

Hulladékmentessé akar válni Bécs

A legjobb hulladék, ami nem is keletkezik, a második legjobb, amit hasznosítanak.

A következő öt évben a Wien Energie még nagyobb ütemben fejleszti a napenergia-hasznosítást: 2030-ra háromszor annyi napenergiát szeretnének termelni, mint most. Emellett az a céljuk, hogy nap-, szél- és vízenergiából összesen annyi zöld áramot állítsanak elő, amennyi több mint egymillió ember energiaigényét fedezheti.

(Forrás: Bécs Város Külképviselete. A nyitóképen a bécsi Tenger Háza tetején működő napelemes rendszerének egy része látható, fotó: Wien Energie/Christian Hofer)

Ez is érdekelhet:

„Egy új energiakorszak hajnalán vagyunk” az ENSZ ritkán optimista főtitkára szerint

A megújuló erőforrások globális terjedésében bekövetkezett fordulatról szóló jelentéseket mutatott be az ENSZ kedden.

Metróállomásokra telepítenek napelemeket Bécsben

A tömegközlekedés zöld alternatíva, de ezt is lehet fokozni.

Több mint négyezer balkonnapelemet telepítettek Bécsben tavaly

Nagyon egyszerűen telepíthető, és akár 800 watt a teljesítménye.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés