Mire tippelsz, mennyi az annyi?

Energiaital – ennek meghatározása kissé nehézkes, ez inkább amolyan gyűjtőnév. Márkától függetlenül közös bennük, hogy összetételük nagyjából megegyezik, azok aránya viszont már nem. A koffein a pörgetésért felel, a szénsav, az ízfokozók és a cukor – persze vannak cukormentes változatok is – pedig azért, hogy iható(bb) legyen. Régebben taurint is tartalmaztak, mára azonban jellemzően kihagyják a Magyarországon forgalmazott termékekből, mert olyan mértékű adót vetettek ki a taurintartalmú italokra. Mindemellett még akadnak olyanok is, amik hozzáadott vitaminokat is tartalmazhatnak, ezek jellemzően a drágább löttyök.

Fontos tudni, hogy energiaital fogyasztása nem tilos, illetve az energiaitalok egyik alkotórésze sem tiltott Magyarországon, ezek bevizsgált és engedélyezett termékek, vagyis bárki számára elérhetők és fogyaszthatók.

Az energiaitalok az egészségre nem ártalmasak, a gond a mennyiséggel van

Egy-egy doboznyi elfogyasztása nem is jár komoly következményekkel – persze a gyerekeknek így sem nem valók –, a mérték nélküli fogyasztásuk ugyanakkor veszélyes lehet. A napi energiaital-fogyasztással kapcsolatos leghitelesebb szakmai véleménynek a témában a világ legnagyobb kutatását végző Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság vizsgálatának eredményét tartják, ami szerint

a napi 400mg-ot nem meghaladó koffeinfogyasztás* még nem támaszt aggályt egy egészséges felnőtt számára. Ez azt jelenti, hogy egy egészséges felnőtt ember biztonsággal megihat naponta például 5 doboz energiaitalt

*FYI: egy eszpresszóban kb 100 mg koffein van.

(Forrás: Egeszsegvonal.gov.hu, Magyar Energiaital Szövetség, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A szakemberek szerint ez most a legjobb diétás étrend

Közel harminc féle diétát rangsoroltak.

Így hat az ayahuascafőzet az agyra

Az Imperial College London kutatói megvizsgálták az ayahuasca tudatmódosító hatását.

Kisebbségbe kerültek Magyarországon a normál testsúlyúak a felnőttek körében

Magyarország az öreg kontinens harmadik legelhízottabb országa, világszinten pedig a legjobb tízben vagyunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában