Sok? Kevés? Éppen jó?

Valószínűleg mindenkinek a kávé a legelső, ami eszébe jut, ha a koffein szót hallja. Ez persze nem is véletlen, hiszen a kávé, a világ egyik legrégebbi itala. A koffein ugyanakkor nem egyenlő a kávéval, többek között megtalálható a kakaóbabban, a tealevelekben, a guarana bogyójában és a kóladióban, valamint számos élelmiszerben, például az energiaitalokban is – legyen bármiben is koffeint, a hatását tekintve természetesen ugyan az.

És akkor most jön a fő kérdés: mennyi koffeint szabad fogyasztani?

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) több mint 65 ezer ember bevonásával elkészítette a világ legnagyobb kutatását az aggálymentes bekoffeinezéssel kapcsolatban, hogy aztán arra a megállapításra jussanak, hogy

egy egészséges felnőtt biztonsággal fogyaszthat el napi 400 mg koffein mennyiséget.

Egy eszpresszóban nagyjából 100 mg koffein van, vagyis naponta négy eszpresszót, és akár öt doboz energiaitalt is nyugodtan ihatunk a kutatás szerint.

Kutatók szerint a koffein a gyógyító kulcs a Parkinson-kór kezelésére: egy, a Neurology című szaklapban megjelent tanulmányban japán kutatók megállapították, hogy a vérben lévő koffein koncentrációjának mérése már korai stádiumban segíthet diagnosztizálni a Parkinson-kórt. Ugyanis azt találták, hogy ugyanannyi koffein elfogyasztása után a Parkinson-kórban szenvedők vérében jelentősen alacsonyabb a koffein koncentrációja, mint azokéban, akiknél nem alakult ki a betegség. Kanadai kutatók pedig azt is kimutatták, hogy körülbelül 240 mg (napi három kávénak vagy energiaitalnak megfelelő) koffein szedése javította a Parkinson-kór gyakori motoros tüneteit, így például a lassú mozgást és a merevséget.

És egyébként ma, azaz április 11-én tartják a Parkinson-kor világnapját, mivel 1755-ben ezen a napon született James Parkinson angol orvos és természettudós, a kór klinikai tünetegyüttesének első leírója.

(Forrás: Magyar Energiaital Szövetség, fotó: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Agathe olyan szép, hogy írattunk hozzá egy verset az AI-jal

A lány, akivel egy vegán is elmenne steakezni

Sárban, szélben és rózsaszínben küzdötték le Gödöllőt a kutyások

További cikkeink a témában