Lehet kulcsot akasztani a gyerek nyakába, és lehet olyan nyári táborba küldeni, ahol végre tisztességesen megtanulja használni a gázálarcot.

A cél az volt, hogy a gyerekek megtapasztalják az egykori sorkatonai szolgálat élményeit, elsajátítsák a katonai alapismereteket, kialakuljon bennük a hazafias értékrend úgy, hogy közben jól érzik magukat. Ezért Horváth Zsolt, a tábor szervezője katonaságrajongó civil, harcijármű-gyűjtő nyolc évvel ezelőtt nyolc gyerekkel napközis tábor formájában elindította Mogyoródon a military tábort. A következő évben – a már bentlakásos táborra – tizennégyen jelentkeztek, idén nyárra pedig már négyszázhúszan.

Az egyhetes táborban a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának két hivatásos katonája foglalkozik a 11–18 éves fiatalokkal, olyan kiképzők, akik annak idején a sorkatonákkal foglalkoztak. Mellettük foglalkozásokat és bemutatókat tartanak például a Ludovika Zászlóalj, a büntetés-végrehajtás, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevetési egységének munkatársai.

A hét minden napján van két óra alaki foglalkozás, délelőtt és délután pedig szakmai képzés. A hétfő általában az alapvető egészségügyi tájékoztatással és fegyverismerettel kezdődik, utána harcászati foglalkozás és lövészárokásás következik, a résztvevők megismerkednek a gázálarccal, megtanulnak tájékozódni a természetben, lőhetnek vaklőszerrel töltött gépkarabéllyal, de közben a konyhán is segíteniük kell. A hét zárónapján az elméleti és gyakorlati képzéseken tanultakból vizsgát tesznek.

Nemcsak Budapestről és az agglomerációból, hanem az ország több pontjáról, sőt még külföldről is érkeznek táborozók, Dubajban élő magyarok is választották gyermeküknek a mogyoródi military tábort. Vannak, akik évek óta visszajárnak, a táborozók közül többen katonai középiskolában tanultak tovább, valaki szerződéses katona lett, más a közszolgálati egyetem katonai vezetői szakára jár.

(Forrás: MTI, fotók: militarytabor.hu) 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dobó Kata születésnapján Carolina a nap csaja

Olyan éghajlati állapot felé haladunk, amelyhez hasonlót a Föld évmilliók óta nem tapasztalt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés