A Helly Hansen cuccai atomprofik, és folyamatosan fejlődnek: szárazon és melegen tartanak, strapabíróak, és egy városi sétához ugyanúgy jók, mint egy kiadós síeléshez. 

Vannak márkák, amelyek nem csak azért számítanak menőnek, mert valamikor azzá váltak, hanem mert azóta is folyamatosan fejlesztenek, így még a legjobbak közül is kiemelkednek. A Helly Hansen kétségtelenül ilyen. Itt van mindjárt a mostani kollekció egyik slágere, a Lifaloft bélés, ami egy négyéves fejlesztés eredménye, és a svéd síválogatottal való együttműködésből ered.

Vékonyabb, könnyebb, de melegebb ruhákat szerettek volna, amelyeket ráadásul könnyű elcsomagolni, így az utazásokat is segítik. A Primalofttal közösen fejlesztett új hőszigetelő anyagot 75%-ban Lifa-szálak, 25%-ban szintetikus anyagok alkotják, 20%-kal könnyebb a poliészter változatoknál, de tartósabb és melegebb - ez utóbbit főleg a számos mikroszkópikus légzsebnek köszönheti.

Alacsonyabb a vízfelhasználása, kisebb az ökológiai lábnyoma, fenntarthatóbb.

Ha netán még ez sem lenne elég, elég széles a kínálat, hogy biztosan legyen neked is tetsző darab - dizájn szempontjából pedig az sem mellékes, hogy mivel a Lifa-szálak nem szívják magukba a nedvességet, simán megteheted, hogy egy intenzív edzés után másnap városi öltözékként hordd őket.

Lifaloft Hybrid Insulator Jacket

Könnyű shell szövet, az ujjak és az oldalsó részek slick face gyapjúból készültek az optimális forma és kényelem érdekében, így akár kabát alatti rétegként is viselhető.

Helsinki 3-in-1 Coat

Miért éppen Helsikni? Mert a 3 az 1-ben kabát tervezésekor figyelembe vették a finn főváros folyton változó időjárását. Lehet nyirkos hideg, fújhatnak vad délnyugati szelek, eshet eső, hó, ez a kabát mindig hordható. Jó, nyáron nem.  

Slingshot Jacket

Vízálló és légáteresztő rugalmas szövetből készült, hőmérséklet-szabályozó rendszerrel felszerelt kabát, amelynek innovatív Life Pocket technológiája meghosszabbítja a telefonod akkumulátorának működési idejét. Mit akarsz még? Levehető, sisak-kompatibilis kapucnit? Van:)

Bering 365 in 1

Ennek a dzsekinek a nevében minden benne van: igazi joker, urbánus és outdoor, meleg, kényelmes és biztonságos egyben. A világ legmagasabb hegyein, mindenféle égtájain dolgozó profik hordják, neked is biztos nyerő megoldás lesz hát.

Verglas 3L Shell Jacket

A Helly Hansen klasszikus, technikai Verglas sorozata már több mint egy évtizede védelmezi a sportolókat. A háromrétegű kabát egy vékony védelmi rétegként funkcionál bármely kültéri tevékenység során. Éppen csak síelni nem fog helyetted. 

Mit fűzhetnénk még ehhez hozzá? Van mit, mondjuk a Ski Free programot, ami szerint minden síkabát, sínadrág vásárlásához egy napos ingyen síbérlet is jár a programban résztvevő nemzetközi és magyar síterepek egyikén. Szóval a HH-életérzés nem csak egy szezonra szól, ezek a cuccok még sokáig menők maradnak majd.

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon