Nem ellesik egymástól, hogyan kell eszközzel feltörni a dióféléket, hanem rájönnek.
A diófélék valamilyen tárggyal való feltörése az egyik legösszetettebb eszközhasználati magatartásforma az állatvilágban. A vadonban eddig csupán a csimpánzoknál, a csuklyás majmoknál és a makákóknál figyelték meg a gyakorlatot. A Tübingeni Egyetem szakemberei azt vizsgálták, hogy más főemlősök, például az orangutánok is valamilyen eszközzel törik-e fel a magokat, és ha igen, akkor az állatok miként sajátítják el ezt a képességet.
A kutatók keményhéjú magokat, kalapácsként használható faágakat és egy üllőként használható fadarabot adtak a Lipcsei Állatkert négy orangutánjának, amelyek korábban nem találkoztak a szóban forgó magatartásformával. Egyikük eleinte az üllőnek szánt fadarabot használta kalapácsként. A későbbi vizsgálatokkor az üllőt a talajhoz rögzítették, és az állat spontán módon a faágakat használta kalapácsként a magok feltöréséhez. A három másik idősebb orangután ezzel szemben kézzel vagy foggal próbálkozott.
A kutatók egy korábbi, a Zürichi Állatkertben végzett, ám végül kiadatlan hasonló tanulmány eredményeit is elemezték. A két helyszínen vizsgált összesen tizenkét állatból négy – egy Lipcsében, három Zürichben –, spontán módon kezdte el feltörni a magokat a fakalapácsokkal.
„Az orangutánok tehát maguktól képesek kialakítani ezt az összetett magatartásformát, kizárólag egyéni tanulás révén”
– mondta Elisa Bandini, a tanulmány másik szerzője. A szakemberek szerint az eszközökkel történő diótörés – legalábbis az orangutánoknál – nem olyan magatartásforma, amely nemzedékről nemzedékre átadódik, nincs szükség hozzá modellre.
Ez is érdekelhet: