A penicillin 1928-as felfedezése hatalmas mérföldkő volt az emberiség történetében. A legelső antibiotikum rengeteg katona életét mentette meg a második világháború során, és olyan, addig végezetesnek vélt fertőzések váltak kezelhetővé, illetve gyógyíthatóvá, mint a szifilisz, a lepra, az agyhártyagyulladás, a tuberkulózis vagy a tüdőgyulladás.
Joggal gondolták tehát ekkor úgy, hogy a penicillin egy igazi szuperhős lesz a kórokozókkal szembeni háborúban, amellyel az oldalán az ember szinte legyőzhetetlenné válik. Még a 20. század végén is úgy tekintettek a Nobel-díjas Alexander Fleming felfedezésére, mint a 20. század egyik legnagyobb orvosi csodájára – és valljuk be: a penicilin vitathatatlanul kiérdemelte ezt a megtisztelő jelzőt.
A baktériumtörzsek azonban idővel egyre inkább rezisztenssé váltak a penicillinre – amely egyrészt egy természetes evolúciós „válasz” volt részükről, másrészt pedig a napjainkban alkalmazott felelőtlen, indokolatlan és túlzott antibiotikumkúra eredményének is tekinthető. És voilá, megjelentek az antibiotikumrezisztens szuperbaktériumok. Egyes szakértők szerint jelenleg ez
az egyik legnagyobb közegészségügyi kockázat a világon.
A veszélyeket az is jól tükrözi, hogy az antibiotikumrezisztencia évente 700 ezer ember haláláért felelős a világon, és a folyamat idővel odavezethet, hogy a legáltalánosabb fertőző megbetegedésekre sem lesz már hatékony gyógyszer.
Szóval a háborút nem nyertük meg 1928-ban – a harc tovább folytatódik, méghozzá egyszerre két színtéren. Az egyik a laboratóriumukban, a másik pedig az emberek fejében zajlik.
- Olyan antibiotikumok kifejlesztése volt a cél már évek óta, amelyek a szuperrezisztens baktériumtörzsek ellen is fel tudják venni a kesztyűt – úgy, mint a penicillin szűk száz éve.
- De ez mit sem ér, ha az emberek egy része továbbra is
idiótamindentudó marad, és felelőtlenül nyomja magába az antibiotikumokat akkor is, amikor mondjuk épp egy vírusos fertőzésen esik át – ebben az esetben ugyanis annyit ér az antibiotikum, mint Uri Geller távenergiája. És sajnos az orvosok jelentős része is ebbe a csoportba értendő, mert puszta kényelemből, tudatlanságból vagy nemtörődömségből, de ők is szeretnek „vakon” antibiotikumokat felírni. (Elvégre jóval kényelmesebb, és a „gyors kezelésért” meg is fizeti őt Juli néni, aki pedig így nyugodtabban alszik. Szóval mindenki boldog.)
Szóval a helyzet az, hogy nyeljük az antibiotikumokat tonnaszámra akkor is, amikor azt se tudjuk, hogy mi a bajunk.
Mert nem csak a vírus jöhet szóba. Ha épp egy atipikus baktérium baszogat minket, akkor az „profilra szabott” kúrát igényel – manapság pedig egyre több van belőlük, ugyebár.
Arról az eshetőségről pedig már ne is beszéljünk, amikor a beteg magától is legyűrné a nyavalyát, mint tették azt öreganyáink évtizedekkel ezelőtt – azért valljuk be, ez még ebben a veszedelmes, csúcsbaciktól hemzsegő mocskos 21. században is lehetséges. Szóval a felelőtlen antibiotikumterápia amellett, hogy a hazavágja a bélflóránkat – és a szervezetünkben leledző, velünk baráti kapcsolatot ápoló bacikat –, hosszútávon gyengíti a természetes ellenálló-képességünket, és a minket megtámadó dögöket is ellenállóbbá teszi. Szóval itt tartunk most. Vagyis nem egészen...
Ideje új alapanyag után nézni
Mert úgy tűnik, hamarosan ismét ütősek lehetünk. A Sydneyi Egyetem kutatói ugyanis felfedezték, hogy az erszényes ördög anyatejében lévő peptidek megölik a rezisztens baktériumokat, köztük a meticillinnek ellenálló Straphylococcus aureus és az Enterococcus kórokozót is.
A kutatók azért vizsgálták az erszényes ördögöt, mert az utódoknak születésükkor alulfejlett immunrendszerük van, ám anyjuk baktériumokkal teli erszényében mégis felnőnek.
„Úgy véljük, ez vezetett az erszényeseknél ezen peptidek elterjedéséhez. Az erszényeseknek több peptidjük van, mint az emlősöknek. A tasmán ördögnél hatot találtunk, miközben az embereknél csak egy ilyen típusú peptid van” – idézte Emma Peelt, a kutatás egyik résztvevőjét a Medicalxpress tudományos-ismeretterjesztő hírportál. Más erszényeseket vizsgálva kiderült, hogy a törpekenguruknak nyolc, az oposszumoknak pedig 12 ilyen peptidje van. Carolyn Hogg, a Sydneyi Egyetem kutatási igazgatója a következőt hangsúlyozta ki:
„Napjaink egyik legbonyolultabb feladata új antibiotikumok felfedezése a gyógyszerrezisztens baktériumtörzsek ellen. A legtöbb korábbi antibiotikum növényi és penészgomba-eredetű, és más fejlesztések is már mintegy 100 évesek, ezért itt az idő, hogy másfelé is körülnézzünk.”
Szóval úgy tűnik, hogy az egyes pont lassan kipipálva. Már csak az emberek fejében kéne lassan rendet tenni. Mert ha a még piacra sem került antibiotikumokkal is hasonlóan felelőtlenül fogunk játszadozni, hamarabb lehúzhatjuk a rolóját, mint azt gondolnánk. És akkor majd jöhetnek a mega- és a gigabaktériumok, amelyeket végképp nem tudunk majd kipucolni magunkból – így pedig lassan elérkezünk a posztantibiotikus korszakba, amely nagyon, de nagyon nem fog nekünk tetszeni.