Továbbá közölt, kifogásolt és megbízott.

Elrendelte az Oroszország északi régióiban álló épületek és építmények rendszeres ellenőrzését a permafroszt olvadása miatt Vlagyimir Putyin elnök egy csütörtöki kormányzati tanácskozáson. Az elnök Irek Faizullin építésügyi minisztert bízta meg az ellenőrzési rendszer kidolgozásával.

Putyin, amint a szibériai tajgán lazul

Putyin azt mondta, hogy a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak a tűzvészek és az árvízek Oroszországban, pénteken külön tanácskozást tart a kabinettel erről. Közölte tovább, hogy

Oroszországban az éves átlaghőmérséklet 2,8-szer gyorsabban emelkedett az elmúlt 44 évben, mint a globális átlag.

Emlékeztetett arra, hogy az ország területének mintegy 65 százaléka a hideg északon terül el, és sok település épült az úgynevezett örökfagy övezetében a szovjet korszakban.

Kifogásolta, hogy Oroszországban még mindig nincs egységes rendszer a permafroszt állapotának megfigyelésére, és megbízta Alekszandr Kozlov természeti erőforrásokért és környezetvédelemért felelős minisztert a hiányosság felszámolásával.

Tényleg nagy a baj:

(Forrás: MTI, fotó: TASZSZ/Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés