Mi alapján dől el, hogy mivel alapozik Stella, és mit árul el egy személyről a kedvenc bora? Most kiderül.

Radosevics Radovan, a Radovin üzletek alapítója és mozgatórugója bölcsészként végzett, de a médiában nem találta meg számításait. Több mint tíz évvel ezelőtt egy fővárosi borkereskedésben keresett munkát, és mivel talált is, elindult valami közte és a bor között. Ebből a szerelemből 2001-ben cég és saját üzlet született, a vállalkozás pedig azóta is egyre nő.

Radovan, bár még csak 35 éves, mára megelégelte a kemény budapesti partiéletet, a véget nem érő éjszakákat, úgyhogy valami új után nézett. Ezt az újat éppen a régiben találta meg, a természethez visszafordulva. Persze a borokról, a finom ételekről ma sem mond le, viszont most már az igazán minőségit keresi. „A jó bornak, paradicsomnak, húsnak alapvetően van egy természetes íze, nincs szüksége mesterséges adalékanyagokra. Ezt a testünk is tudja, a szervezet egy idő után jelzi, miből nem kér többet” – mondja Radovan, utalva az egyes borok után jelentkező fejfájásra meg a gumiparadicsomra.

Csak a saját fejünk után!

Nem feltétlenül kér az elitéttermek által kínált három–négy nagy borász termékéből, de azt sem tűri, ha egy borász vagy blogger próbálja megmondani, mi a helyzet. Radovan a boltban is csak a vevők véleményére kíváncsi, és bármikor kész kézen ragadni valakit: ne ezt vedd, hanem azt! Persze mindenkin nem lehet segíteni: van, aki meg tudná venni fél Budapestet, mégsem választ bort ezer forint felett, és azt is a hiperek polcairól emeli le. „Gondoljunk bele, mi fér bele ezer forintba? Egy palack, egy dugó, egy címke, a szállító, a kereskedő, és hol van akkor a borász akár többéves munkája?”

Azoknak, akik nem a borral, gasztronómiával foglalkoznak, fejlődniük, tanulniuk, kulturálódniuk kell. A tapasztalati úton borszakértővé lett üzletember szerint annak, aki a bort szereti, és meg is akarja ismerni, mindenekelőtt rengeteget kell utaznia, az alapvető ismeretek megszerzésén túl pedig senkire sem szabad hallgatnia. Nyitottnak maradni és kóstolni, jót és rosszat is sokszor kóstolni – ez a bor, de minden más ital és a jó ételek megismerésének titka is.

A kadarka

A kadarka szőlőfajtát a magyar pinot noirként is emlegetik. Habár nem magyar, hungarikumnak tekintjük, hiszen amíg a filoxéravész nem végzett jelentős részével, ez adta a hazai kékszőlők kétharmadát. Hungarikum, már csak azért is, mert illik minden paprikás pörkölthöz vagy halászléhez, illetve mert egyik alapbora a Bikavérnek. Kevesen tudják – még kevesebben isszák –, de aszú is készíthető belőle. A kadarka nemrég még szinte a kihalás szélén lebegett nálunk, mindössze a szőlők egy százalékát adta, most viszont mintha reneszánszát élné. Egyre több felé látni Szekszárdon, Villányban, de most már például Egerben és Sopronban is.

Így isztok ti

A magyar fogyasztó egyre kritikusabb. A korábbi vörösbor-dominanciát lenyomja a jó fehér, és ez azon is meglátszik, milyen borokért vagyunk hajlandóak többet fizetni. Habár az elmúlt évek forradalmát sokan a habzó- és gyöngyöző boroktól, meg egyéb pezsegő csodáktól várták, ez még nem jött el. Ehelyett viszont tombol a rosé: a Radovin üzleteiből évszakra, korszakra, ünnepre való tekintet nélkül pörögnek ki a könnyű, enyhén alkoholos, a nagyobb testű, vagy akár a fahordóban érett rózsaszínű borok.

Radovan azt mondja, személyes kedvenc borai úgy változnak, mint viszonya a nőkkel. Vörös barátnője sohasem lesz, és az édeseket sem tudja igazán megérteni, a szirupokat, a lekváros maszlagokat nem bírja. Somló, Tokaj, Balaton, majdnem minden szerepel a repertoárjában, „csak jó legyen”. Zöldveltelini, rajnai rizling, szürkebarát, a testes hárslevelű – a fehérek közül ezek csúsznak éppen, így a télből kifelé haladva. Nagyon szereti a határon túli magyar borokat, de kacsingat az osztrák és német vidékek felé is. A sok negatív hang ellenére ő az újvilági termékekkel is jóban van, talán még a számát is megadná néhány vörösnek. „Mindenre van válaszom, ha az üzletben kérdik – bármilyen fajtából tudok olyan magyar bort mutatni, amely a nemzetközi piacon is megállja a helyét, de van ilyen sonkásom, sajtosom, lekvárosom, sarki fűszeresem is.”

A legkedvesebb tétel

Mielőtt leülünk a Zonában, azt kérem Radovantól, hozzon egy palackkal a kedvenc borából. Bősz Adrián 2011-es Kadarkájával érkezik, aminek azonnal beleszeretek a dizájnjába. Külön örülök, hogy a szöveg a címkén nem tartozik abba az átlagba, amely a szánalmas és a nevetséges között feszülő skálán mozog. A gólya a szekszárdi címkéjén prémium tételt jelöl, és az is egyértelmű, hogy a Cenege dűlő termésével van dolgunk. Nem kóstolok, előbb kérdezek: miért pont ezt? „Amikor elhozta a készítő, azt mondtam, nekem ez nem kell; szerintem nem ilyen a kadarka. Aztán Adrián elmondott pár érvet, én pedig elkezdtem figyelni a borra, és az megmutatta igazi arcát. Rájöttem, ez egy játékos ital, fűszeres, könnyed.”

Bősz Adrián

Még csak néhány éve, hogy borokat készít, önerőből, szinte téglánként építgeti borászatát. Egyhektárnyi saját földje van, a többi szőlőt barátjától vásárolja. Ezek java Szekszárdtól nem messze, a Báta településhez közeli Látóhegyen, illetve a Cenege-dűlőn érik, ahol ő már gyerekként is sokat dolgozott nagyapja mellett. Adrián hitvallása szerint a legfontosabb, hogy borai egyediek és jellegzetesek legyenek, ne hasonlítsanak más borász munkájára.

Radovan azt mondja, csak bontsam ki, és a következő pillanatban azt fogom észrevenni, hogy elfogyott. Ez a darab nemcsak a vidék sajátosságait, de a bátai borász saját, egyedi stílusát is hozza. És teljesen igaza van. Egy leheletkönnyű vörös ez, mint egy üdítő gyümölcsfröccs, könnyű testű, játékos, és semmiképpen sem megszokott darab. Halvány színű, kevés tanninnal – amilyennek egy kadarkának lennie illik. Igazat mond az egekbe dicsért címke. A bor egyébként mint kedvenc sem hazudik: vagány, és úgy keresi a trendit, hogy közben az értékeket is megtartja – mint az, aki hozta.

Üzenet a palackban

Radovannak ma három célja van: elnyerni az emberek bizalmát, jó nevű vállalkozást hagyni a gyerekekre, és egészségesen élni. Minden borát maga teszteli, és csak ezt követően teszi le ügyfelei elé. Sokat kóstol, figyel, keres. „Ha nehéz, akkor mindenkinek nehéz, ha megy, akkor pedig mindenkinek megy, ezért azt kívánom, hogy mindenkinek menjen” – mondja és megsúgja: egy nem mindennapi borbár nyitásában gondolkodik.

A borászoknak azt üzeni, töltsenek több időt a szőlőben – „egy jól időzített szüret után ugyanis a gyümölcs szinte magától végzi a dolgát” – kevesebbet a pincében, még kevesebbet a bor mámorában. A borszeretőknek pedig azt mondja, hogy szeressék magukat annyira, hogy jó borokat válasszanak. Főleg kedvencüknek, hiszen az árulkodik.

Stella a borok világával a Zonában, a város legújabb, modern borbisztrójában ismerkedik.

(Fotó: Tóth István)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Több mint négyezer balkonnapelemet telepítettek Bécsben tavaly

Francia művészettörténész a nap csaja

További cikkeink a témában