Egyes városi területeken a lerakódási arány elérheti a napi 1300 mikroműanyag-részecskét négyzetméterenként.

A PlasticDustCloud elnevezésű projekt során a szakemberek tizenkét mintavételi helyről gyűjtöttek adatokat kilenc országban, három kontinensen, köztük Magyarországon, Budapesten is. Az eredmények rávilágítanak arra, hogy a mikroműanyagok mindenütt jelen vannak a belélegzett levegőben.

A mikroműanyagok 5 milliméternél kisebb plasztikrészecskék, amelyeket a kutatások során egyre nagyobb mennyiségben mérnek az óceánokban, tengerekben, felszíni vizekben, a talajban, illetve az elmúlt években már a levegőben is. Friss kutatások kimutatták jelenlétüket az emberi tüdőben, a vérben, sőt az anyatejben is.

Ezek a részecskék veszélyes vegyi anyagokat hordozhatnak, és potenciális kockázatot jelenthetnek az emberi egészségre és környezetre, így jelenlétük a levegőben egyre nagyobb aggodalomra ad okot – írták a közleményben, hozzátéve, hogy a városi levegőbe kerülő mikroműanyagok a szél és a légáramlatok révén távoli, városi forrásoktól messze eső helyeken is megjelenhetnek.

A mintavételt 2024 júliusa és augusztusa között végezték, egységesített nedves-száraz lerakódási módszerrel, üvegpalackkal ellátott tölcsérek segítségével. A mintákat egyhetes expozíciós időszak után párhuzamosan gyűjtötték be három kontinensen, tíz városban – Melbourne (Ausztrália), Budapest (Magyarország), Bergen (Norvágia), Gijón (Spanyolország), Rovaniemi (Finnország), Aabybro (Dánia), Barneveld (Hollandia), Northampton (Anglia), Sacramento és South Bend (Egyesült Államok) –, összehasonlításként pedig vidéki mintavételi helyek is szerepeltek: Pelkosenniemi (Finnország) és Alta (Norvégia).

A minták szűrését, előkészítését és elemzését a Eurofins Environment Testing mikroműanyag-vizsgáló laboratóriumaiban végezték, többféle detektálási technológia alkalmazásával. A közlemény szerint a teljes folyamat során szigorú minőségbiztosítási és ellenőrzési protokollokat alkalmaztak.

40 milliárd mikroműanyag-szemcse van a Balatonban

Ez arányaiban nagyon jó szám a Bodroghoz képest.

Az eredmények a mintavételi helytől és az alkalmazott technológiától függően változó lerakódási arányokat mutattak: vibrációs spektroszkópiával napi 1250 részecske/négyzetmétert, termoanalitikai módszerekkel pedig napi 3110 mikrogramm/négyzetmétert. A leggyakrabban azonosított polimerek a polietilén (PE) és a polipropilén (PP) voltak, amelyek a globális műanyaggyártási trendeket tükrözik.

A műanyagokon túl azonosítottak gumiabroncs-kopásból származó részecskéket is, amelyek mennyisége elérte a napi 304 mikrogramm/négyzetmétert, a közúti forgalom tehát jelentős mikroműanyag-forrás.

Az eredmények szerint a vibrációs spektroszkópiával azonosított részecskék többsége 100 mikrométernél kisebb, tehát a belélegezhető mérettartományba esik. Az eredmények jelentős eltéréseket mutattak még az egymáshoz közeli mintavételi pontok között is, ugyanazon technológiával mérve, ami a levegőben található mikroműanyagok heterogenitását és a pontos mérés összetettségét mutatja.

A beszámoló szerint a kutatás fontos adatokkal járul hozzá ahhoz az egyre növekvő tudományos adathalmazhoz, amely egyértelműen megmutatja, hogy a mikroműanyag-szennyezés nem csupán tengeri vagy szárazföldi probléma, hanem nemzetközi szinten összehangolt fellépést igénylő globális levegőminőségi kihívás is.

Az Eurofins Microplastics Peer Group által vezetett PlasticDustCloud projekt eredményei angol nyelven itt olvashatók.

(Forrás: MTI. A nyitókép illusztráció, fotó: Peter Dazeley/Getty Images.)

Ez is érdekelhet:

Ennél nincs feljebb: már a felhőkben is kimutattak mikroműanyagot

Ez azért is rémisztő, mert így a világ bármilyen félreeső részére eljuthat a mikroműanyag.

Az Ocean Race világ körüli vitorlásversenyen vett vízminták mindegyikében volt mikroműanyag

A parttól távoli részeken is ott vannak a műanyagszemcsék a vízben.

Bevizsgáltak egy csomó húskészítményt, rossz hír, hogy nagy részükben műanyagot találtak

Tizenhat, eltérő feldolgozottsági szintű fehérjetermékből vettek mintát a Torontói Egyetemen, az eredmény elég elkeserítő lett.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés