Aggódunk, hogyne aggódnánk, hiszen ebben az országban csak két kötőjel négy olyan sportág van, amiben nagyon régóta a legjobbak közt vagyunk, amiért rajong a magyar, nagy szomorúság törne a népre, ha nem jönnének a sikerek. Ebből a négy sportágból mondjuk kettőt rajtunk kívül nem sok országban űznek magas szinten, de bánja a fene, ha közben az olimpiai dobogó tetején látjuk izmos, sármos és sikeres fiainkat (lányainkat) párás tekintettel énekelni a Himnusz-t.

Persze hogy a vízilabda miatt aggódunk, nem elég, hogy zsinórban három behúzott olimpia után Londonban ötödik lett az aranycsapat, de még az örökös sikerkapitány, Kemény Dénes is távozott. Bölcs és rizikós döntéseket kellett hozni, így aztán Kemény segítője, a korábbi háromszoros olimpiai aranyérmes Benedek Tibor foglalta el a kényelmetlen kapitányi széket. (És közben könnyes szemmel elbúcsúztunk halhatatlanjaink nagy részétől.) Lehet-e a világ valaha volt egyik legjobb játékosából akkora edző, mint elődje?

Erre majd egy jó évtized után lehet válaszolni, az mindenesetre már tény, hogy Benedek belépője sikeres volt. Annak ellenére, hogy nagyon nem is lehetett bukni, hiszen az elvárás automatikusan csökken egy olyan csapattal szemben, melyből kiválnak a sportág történetének legjobbjai. Ha csak a londoni keretet nézzük, egy Kásással, egy Birossal, egy Kiss Gergővel, egy Szécsivel, egy Varga Tamással és egy Steinmetz Ádámmal lett soványabb a válogatott. Alsó hangon négy zseni és majdnem egy komplett olimpiai bajnok kezdőcsapat.

Ennek ellenére a februári Volvo-kupát megnyerte a megreformált, alaposan megfiatalított gárda, de azért ez nem az az eredmény, amitől a csupasz hátsónkat a padlóhoz verjük. A kilenc világliga-mérkőzés már izgalmasabb egy fokkal, lenyomtuk a világbajnok és olimpiai döntős olaszokat, de az igazi erőfelmérő a világliga döntője volt. Montenegróval, USA-val és persze a szerbekkel.

És megálltuk a helyünket, sőt, nemhogy panaszra nem lehet okunk, még tökéletesen elégedettek is lehetünk, kimaxoltuk a lehetőségeinket – Peking óta először döntőztünk. És egy olyan csapat jutott el a döntőig, megverve Montenegrót és az Amerikai Egyesült Államokat, melyben még az OB I-ben sem sokat mutató sihederek úszkálnak. A ’93-as születésű Bedő Krisztián például a szerényen eleresztett BVSC-ben játszik.

Amire nagyon odafigyel az új válogatottnál Benedek Tibor kapitány, az a védekezés, az, hogy lehetőleg minimalizáljuk a kapott gólok számát, mert egyrészt minden labdajáték alapja ez, másrészt erősen megcsappant az ösztönös zsenik száma, akik támadásban bármikor képesek villanni. És ezt bármi áron el kell érni, vagyis fel kell venni a fizikai harcot is a brutális délszlávokkal. Ebben az esetben pedig kevés gólos meccseket játszunk majd, tehát értelemszerűen a különbség is kisebb lesz, vagyis mentálisan topon kell lenni egy-egy húzósabb hajrá miatt. Itt akadhat bőven deficit, hiszen mostani legjobbjaink klubszinten jó ideje nincsenek harcban a Bajnokok Ligája legkiélezettebb ütközetein, mondjuk a Final Fourban. A válogatottnak pedig nincs túl sok meccse, pláne nagyon éles.

Azért persze az élő legendák partra mászása után is akadnak még kivételes képességű játékosok, akik ráadásul egyre rutinosabbak. Az új, olimpiai aranyra esélyes válogatottat egyértelműen Varga Dénes köré kell építeni, az ő zsenialitását csak Kásáshoz lehet mérni, alig született nála tehetségesebb pólós ezen a Földön. Bátyja, Dániel lett a csapatkapitány, a magas, kimért fiú már igen rutinos, ráadásul rendkívül intelligens és sokoldalú pólós. Valamint maradt az olimpiai bajnokok közül Madaras Norbert, Hosnyánszky Norbert és Kis Gábor (aki most sérülés miatt hiányzott). Potenciál tehát bőven akad még, de az űr és a rengeteg érem, amit a nagyok hagytak maguk mögött, elég komoly teher a fiataloknak. A szerbek még túl nagy falatot jelentettek, no de ők már a nagyobb étvágyú válogatottunkat is sokszor megtréfálták.

Az ezüstérem nem csak azt jelenti, hogy jó úton járhat az új válogatott, hanem egyfajta jelzés, hogy "srácok, itt vagyunk ám még, kicsit csendesebbek vigadjatok", botorság lenne kézlegyintéssel elintézni a kásástalanított magyar együtteset. És jelzés, hogy Benedek nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta kinevezésekor, ő bizony minden világeseményen a dobogón szeretne állni. A következő lehetőség a július–augusztusi, barcelonai világbajnokság. Örülünk, ha a srácok érmet nyernek, akár sírunk és sivítunk is, mint Hajdú B., ha ezek közül a legfényesebbet, de tudjuk, a cél hosszabb távú és nemesebb. Helló, Rio!

(Fotó: vlv.hu)