Egy kis brazíliai hangulatot varázsolni a szürke januári hétköznapokba nem könnyű. Keresgélhetünk videókat a riói karneválról, beiratkozhatunk szambatanfolyamra, nézhetünk focimeccseket, vagy – az ismeretlenbe vágva – elmehetünk egy capoeira-edzésre.

A zene szándékosan maradt ki a felsorolásból, mert rögtön a bemelegítés alatt megkapjuk a hamisítatlan törzsi alapokra épülő ritmusokat (metálfanoknak infó: Sepulturára ne számítsanak). Tizenkét fős csoportunk három gyermeket tartalmaz, de nem csak ők tűnnek ki a résztvevők közül, hanem Szilvivel együtt mi is: egyrészt életünkben először fogunk – remélhetőleg – végigcsinálni egy egyórás foglalkozást, másrészt ruházatunk finoman szólva sem világos színekre épül.

Mi az a capoeira?

A capoeira egy brazil harcművészeti játék, melyet a XVI. században a rabszolgák alakítottak ki. Fürge, trükkös mozdulatok jellemzik; gyakran közel a földhöz, vagy kézen-/fejenállva művelik, mindig zenére. Egyes verzióiban sok akrobatikus elem található. A capoeira szónak számos jelentése létezik, ezek egyike a Brazília belsejében található erdős területekre utal, feltehetőleg azokra a helyekre, ahol a szökött rabszolgák próbáltak elrejtőzni. (Forrás: Wikipedia)

A földgolyó másik feléről érkezett tréner, a magyarul egész jól beszélő Tocha irányításával bemelegítéssel kezdünk. Kört alkotva futunk egymás után, miközben ilyen-olyan mutatványokat művelünk a loholás alatt. Érdemes a zoknit levenni és mezítláb körözni, különben könnyen kisodródhatunk a kanyarban – ezek az első percek tapasztalatai.

Copacabanáról a Paulay Ede utcába

Hogy kerül valaki a napfényes tengerpartról a közép-európai télbe? Tocha, 2007-ben érkezett Magyarországra Brazíliából. Egy barátja meghívásának tett eleget, aztán itt ragadt. Egyszerre több akadémián, főállásban tanítja a capoeirát, és nagyon szeret nálunk élni.

Nyújtások, hajlítások jönnek különös pózokban, némelyik ismerős, csak másfajta tevékenységből... A hozzám hasonló, karácsonyi szünetet és az azt követő levezető időszakot ellustálkodók már a bevezető szakaszban érezhetnek fájdalmat a ritkán használt helyeken.

Tocha három csoportra oszt minket az első közös penzumok során. Újdonsült hölgytársaimnál érdeklődve kérdezem, mire számíthatok. „Semmi komoly, néhány erősítő gyakorlat”. Már látom a közeli jövőmet, hogy melyik lányt veszem a hátamra sótörést játszva, de ilyesmiről nincs szó. Mindhárom társaság vetésforgóban harminc másodpercig kénytelen egyfolytában csinálni a mester által bemutatott gyakorlatokat; van köztük négyütemű fekvőtámasz-féleség, van kézállásra hajazó, a kedvencem mégis az, amelyiknél csak oldalra kell dőlni a parketten. Elég fárasztó ez, a harmadik sorozat után akár pihenhetnénk is.

Vezetőnk a hatalmas tükör előtt pózolva mutatja be feladatokat. A lábunkkal ide lépünk, a kezünket oda rakjuk, így fordulunk, úgy fordulunk, taps, mehet. Ez így leírva könnyű, a profit nézve sem tűnik bonyolultnak, mégis az első mozdulatnál belegabalyodok, és össze-vissza csinálom. Tocha birkatürelmének köszönhetően sikerül a kezdeti bambaságból összeszedni magam, és úgy 70–80%-osan teljesíteni.

Szilvit és engem, vagyis a capoeira-szüzeket a többiektől biztonságos távolságra helyez el a mester a teremben, hogy a haladókhoz képest egyszerűbb alapfeladatokat kapjunk. Kicsit olyan érzés, mint annak idején a szamárpadban volt az iskolában, de belátjuk ennek hasznosságát. Amíg a többiek dzsúdószerű mozdulatokat és chucknorrisos pörgőrúgásokat imitálnak, addig nekünk marad a nyújtott lábbal levegőbe rúgás, forgás stb. gyakorlása. Nem igazán megy. Látja ezt a főnök is, ezért zsingázhatunk tovább ketten. Hogy ez mit jelent pontosan, nem tudom, de gondolom, nem építőkockákat fogunk egymásra pakolni, és valószínűleg semmi köze nincs a Big Bang Theory-ból a tudálékos fizikus, Sheldon Cooper Bazingázásához.

Nos, ez egy nem túl bonyolult mozgássor, amit még nekünk is sikerül elsajátítani, amivel jól elvagyunk egy darabig. Később karaterúgásokhoz hasonló dolgokat illetve cigánykereket vagy arra emlékeztető gyakorlatot próbál betanítani nekünk, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

A zene

A zene a capoeira szerves része. Meghatározza a játék ritmusát és stílusát. A különböző hangszerek és az ének egyaránt fontosak a játék szempontjából. A ritmus a nagyon lassútól (Angola) a nagyon gyorsig (Sao Bento Regional) terjedhet. Egyes énekek kérdés-felelet formájúak (ahol a kórus kérdez, az énekes pedig válaszol) mások pedig egy-egy történetet mesélnek el.

Mindezen mozdulathegyek szükségessége az utolsó negyedóra felé közeledve nyeri el értelmét. Mint a tornaórákon, sorban állunk egymással szemben, jöhet zsingá, aztán a cigánykerék, majd így tovább még háromszor. Most mindenki láthatja, ahogy hatalmas lendületet véve majdnem belezsingázok a terem végében lévő tükörfalba.

Harcművészeti terápia

Tocha szerint terápiának is megfelel, ha valaki elkezd capoeirázni. Az intenzív mozdulatok karban tartják a testet, erősítik, fejlesztik a mozgáskultúránkat. Minimális harcművészeti alapokat szintén el lehet sajátítani, nem beszélve a portugál nyelv szépségeiről. A Hölgyválasz Táncstúdióban az első edzés mindenkinek ingyenes!

Kört, vagy ahogy a capoeirában nevezik, rodát alkotunk ismét, a két legifjabb porontyot középre tereli Tocha és jöhet a bemutató. Mi csak ámulunk, miket tudnak a gyerkőcök, konkrétan nagyjából azokat adják elő egybefüggő gyakorlatként, amivel mi is próbálkoztunk külön-külön, persze ők sokkal gyorsabban, ügyesebben és hibátlanul. Mindenki sorra kerül, körbeveszik őket jó barátok és rosszak, minket kivéve, mert egy diszkrét mosollyal tudtára adjuk, hogy most az egyszer odébbállunk és a kör közepéből hiányzunk.

Fölény a rodában

Noha a capoeirában nem cél a másik elpusztítása, nem ritka az olyan roda, ahol a lábsöprés és a földrevitel is megengedett. Bár technikailag ki lehet gáncsolni az ellenfelet, a capoeiristák gyakran csak imitálják a mozdulatot, ezzel mutatva ki fölényüket a rodában.

Tocha zárásként egy hatalmas, íjat formázó hangszerrel dobja fel a hangulatot. Tartozik hozzá egy gömb alakú valami, remélem, nem fogunk brazil Tell Vilmosba átmenni és egymás fejéről lelőni azt. Ütemes tapsra beizzítja az eszközt, majd egysoros versszakokat énekelve próbálja megtanítani nekünk – portugálul.

Értékelés

  • Veszélyességi faktor: 1/10
  • Élvezhetőség: 5/10
  • Ár-érték arány: 6/10
  • Szórakoztatási ráta: 6/10
  • Sportélmény: 8/10

Levezetésnek tökéletes, mindenki mosolyogva igyekszik dalolászni az ismeretlen mondatokat. Margitszigeti kalandozásaim alkalmával néhányszor belefutottam körben álló, fehér ruhában éneklő és tapsoló emberekbe, amit nem nagyon tudtam mire vélni, most már vágom, hogy a hangszert berimbaónak hívják, a dalok pedig a brazil történelemről, a harcról és a mozdulatokról szólnak.

(Fotó: Tóth István)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon