A cél, hogy tájékoztassák a fogyasztókat, de lehet, hogy éppen így vezetik félre őket.

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium tavaly ősszel hagyta jóvá azt a programot, melynek során egy magáncég, a Low Carbon Beef tanúsítványt adhat ki azoknak a marhatenyésztőknek, akik környezetbarát módon nevelik állataikat. A tenyésztőknek részletes adatokat kell szolgáltatniuk az állattartás körülményeiről a marhák születésétől a levágásukig, amelyeket a Low Carbon Beef összesít és ellenőriz, és ha a mutatók az iparági határérték alatt vannak,

a tenyésztő feltüntetheti a termékén, hogy alacsony gázkibocsátású marhahúsról van szó.

A Wired és a megkérdezett szakértők szerint ezzel több probléma is van. A tanúsítványhoz arra van szükség, hogy legalább 10 százalékkal kevesebb szén-dioxidnak megfelelő gázkibocsátást lehessen kimutatni, mint a levágott állat tömegének 26,3-szorosa. Egy 2019-es tanulmányra hivatkozva a lap azt írja, hogy ennek a teljesen átlagos amerikai marha is képes megfelelni, mert egy átlagos marha felnevelése során kilogrammonként 21,3 kilogramm szén-dioxidnak megfelelő gázt állít elő.

A lap által megkérdezett szakértők szerint az is problémát jelent, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású marhahúsra ragasztott címke megtévesztheti a fogyasztókat. Egy 2018-as tanulmányból ugyanis az derül ki, hogy előfordulhat, más marhákhoz képest a tanúsított állatok kevesebb gázt böfögtek vagy szellentettek ki, de ettől még más vágóállatoknál jóval többet.

A marhák fajlagosan is kilencszer több gázt generálnak, mint a szárnyasok, hat és félszer többet, mint a sertések, és huszonötször többet, amennyi a szójabab termesztésekor szabadul fel. Még a második helyre befutó bárány is fele annyi gáztermelésért felelős, mint a marha.

Az alacsony gázkibocsátású marhahús vélhetően még életében jóval több gázt termelt, mint más hústermékek, amelyeket a fogyasztók alternatívaként választhatnak.

Egyszerűbb megoldás is van

A Wired leírta a nyilvánvalót: a marhatenyésztésből származó gázkibocsátás mérséklésének legegyszerűbb módja az, ha kevesebb marhahúst fogyasztunk. Egy amerikai évente átlagosan 37 kilogramm marhahúst eszik, amely több mint a duplája például a britek marhahús-fogyasztásának. A portál emlékeztet rá: az egészséges és fenntartható étrendről szóló, 2019-es orvosi tanulmány azt javasolja, hogy hetente legfeljebb 98 gramm vörös húst fogyasszunk, ez évi öt kilót jelent.

A marhatenyésztés az amerikai szén-dioxid-kibocsátás 3,7 százalékáért felel, amely a teljes mezőgazdaság kibocsátásának csaknem felét teszi ki.

(Forrás: Wired, MTI)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egészségesebben élhetsz, ha eszel cukrot, mint ha teljesen elkerülnéd

A lány, aki a hálószobájában megálmodta a fürdőruhamárkáját

A legek földrajzkvízével hogy boldogulsz? Teszteld!

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés