Kissé rémisztő a látványa.

Buenos Aires külvárosában vérvörösre színeződött egy folyó vize még csütörtökön, a helyi sajtó szerint pedig a közeli gyárak szennyezése okozhatta a színváltozást – a folyó bőrfeldolgozó és textilgyárak mellett halad el, majd a Rio de la Platába ömlik egy ökológiai rezervátum határán, így különösen aggályos a szennyezés.

A folyó vizének látványa kissé rémisztő:

A nagyobb felbontásért kattints a képekre!

A helyiek szerint a környékbeli bőr- és textilipari üzemek rendszeresen engedik a mérgező hulladékot a csatornába, amitől folyó színe már többször is megváltozott,  volt már sárga, kék, zöld és rózsaszín is, ráadásul nemcsak a látvány, hanem a szúrós szag is komoly problémát jelent.

Az argentin környezetvédelmi minisztérium vízmintákat vett, hogy kiderítsék, pontosan mi áll a háttérben.

(Forrás: BBC, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Három éven belül lehet olyan nap, amikor jégmentes lesz az Északi-sarkvidék

Az Arktisz jövője egyre inkább azt mutatja, hogy az emberi tevékenység alapjaiban változtatja meg a természet egyensúlyát.

Soha nem mértek még ilyen meleg januárt a Földön

Csak egy újabb melegrekord született.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés