Igen jó barátságban leszel egymással, amennyiben megismerkedtek, és nem azért, mert okos – hiszen ez manapság már nem mond olyan sokat. Azért fogod imádni, mert hasznosan okos – bizony, ezt az „okosvilágban” már érdemes kiemelni, ugyanis a dizájnerek és a mérnökök olykor fölöslegesen tuningolnak fel extra tulajdonságokkal olyan eszközöket, amelyek úgy voltak jók, ahogy.

Úgy véljük, hogy a Woolet 2.0 teljesen rendben van, ugyanis hiánypótló a maga műfajában:

tervezői a zsebtolvajok ellen fejlesztették ki, így ez a pénztárca nemcsak tartani, hanem őrizni is fogja a zsetont.

Az okospénztárca bluetoothos összeköttetésben áll a telefonoddal (Android és iOS is támogatva), így amennyiben valaki elemeli a tárcát, akkor jön is az értesítés:

egészen kellemes, 90 decibeles hangerővel kezd sípolni a drága, ami már üti a halláskárosodás zajszintjét – mondjuk ehhez azért hosszasan el kéne merülnünk a pénztárca szerenádjában.

Természetesen akkor is áldhatjuk az okospénztárca nevét, amikor balga módon ott hagyjuk valahol, vagy netán kiejtjük a zsebünkből – azért arra érdemes ügyelni, hogy legalább a telefonunk kéznél legyen ilyenkor. De amennyiben késő, természetesen térképen is lekövethetjük, hogy épp merre jár a tárca, amelyben nagyon finoman rejtették el az elektronikát – olyannyira, hogy első ránézésre teljesen átlagosnak tűnik. Az aksijával félévig vígan elél, és amennyiben megtetszett, csekély 129 dollárért (37 ezer forintért) megrendelheted.

(via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés