Akadnak olyanok, akikkel kifejezetten nincs jóban a színész. Igaz lehet rá a mondás: Tom Cruise-t csak szeretni vagy utálni lehet.

Miután végigvettük, hogy kik a legközelebbi barátai, most sorra vesszük, kikkel nem találta meg a közös hangot Tom Cruise.

Brad Pitt

Cruise uralta a '80-as éveket, míg Pitt a '90-es évek embere volt. Tehát magától értetődő lenne, hogy nem kedvelik egymást, ennek ellenére állítólag éveken át jóban voltak. Akkor kezdtek rivalizálni, amikor együtt dolgoztak az Interjú egy vámpírral című filmben.

Brooke Shields

2005-ben Cruise bírálta Shields-t, mert antidepresszánsokat szedett a szülés utáni depressziója miatt. Shields pedig kemény szavakkal válaszolt minderre. Később a színész bocsánatot kért, amit Brooke el is fogadott, és részt vett Cruise és Katie Holmes esküvőjén, de a legjobb barátok nem lesznek, az már biztos.

Justin Bieber

A viszály oka nem teljesen érthető és elég egyoldalú is. Soha nem volt nyílt konfrontáció köztük. Bieber kezdte gúnyolni Cruise-t és harcolni ellene az online térben. Ezt később tréfának állította be, de aztán tovább folytatta a beszólásokat.

John Travolta

Korábban barátok is voltak, közös bennük az érdeklődési körük, ugyanis ők a szcientológia két legismertebb híressége. Pont ez okozta a nézeteltérésüket is, ugyanis Travolta féltékeny arra, hogy Cruise az egyház kedvence.

Leah Remini

Egykor Leah Remini is a Szcientológia Egyház büszke tagja volt, de azóta a legnagyobb kritikusa lett. Az egyház egyik leghatalmasabb tagjának állította be a színészt és hangot adott annak is, hogy rengeteg a visszaélés. Katie Holmest pedig a válásra buzdította.

Kinek adsz igazat?

via

(címlapfotó: getty images)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.