Íme a különleges utasszállító, amely a hangsebesség kétszeresével száguldott egykor

Egy dél-angliai szálloda hallját fogja díszíteni az a ritka repülőgép-orrkúp, amely 53 ezer fontért (18 millió forint) kelt el egy angliai árverésen. A 3,35 méter hosszú orrkúp egy Concorde repülőgépé volt, amely még az 1970-es években készült.

A polgári légiközlekedésben használt szuperszonikus repülőgépet 2003 októberében vonták ki a forgalomból. Jonathan Humbert, a nevét viselő towcesteri aukciósház vezetője érezte, hogy a tételért sok pénzt fognak fizetni, ugyanis az árverésre bocsátott orrkúp az egyetlen olyan, amelyet végül nem használtak fel az 1970-es években épült 20 repülőgépből állt Concorde-flotta számára.

Erről lenne szó

A szuperszonikus utasszállító repülőgép sebessége egyébként elérte az óránkénti 2500 kilométert, azaz túlszárnyalta a hangsebesség kétszeresét, így a A London-New York közötti útvonalat mintegy három óra alatt tette meg. Először egyébként 1969-ben emelkedett a levegőbe, és a londoni Heathrow, valamint a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről repült a New York-i John F. Kennedy repülőtérre.

Ezt olvastad már?

(forrás: The Guardian, BBC, MTI)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon