Az életem nagy részében teljesen megfoghatatlan volt az aktív pihenés kifejezés fogalma, számomra ez oximoron, egy nyaralással össze nem egyeztethető szókapcsolat. Most vagy aktívkodsz, vagy pihensz – de nekem ne magyarázd meg, hogy hegyet mászva, régiókat, megyéket átbiciklizve kipihened magad. Az fárasztó, nem versz át, nem akarok nyáron túlélőtáborba menni.

Persze a másik végletet sem bírom, képtelen vagyok egy hétig egy helyben, ugyanazon a partszakaszon abálódni, nincs az a labdázás, úszkálás, amit ne lehetne megunni másfél nap alatt. Én imádom felfedezni a környéket, a városokat, az eldugott öblöket / tavakat / völgyeket, a helyi szokásokat. Kiülni egy térre kávézni, megkóstolni a helyi ételeket, megnézni, hogy élnek az őslakosok.

De aztán elkezdtem öregedni, és szemmel láthatóan eltolódtak a preferenciáim, olyan vágyak törtek elő, amire nem láttam esélyt korábban – és ez elsősorban Ausztriának köszönhető. Például ott a sífutás. Gyerekként imádtam nézni a tévében, sőt a kertben keringtem is a műanyag lécemmel svéd versenyzőként, de azt nem gondoltam, hogy élesben ilyen frankó tud lenni.

Persze, most a fejemre olvashatod, hogy egy fizetett influenszer vagyok, aki pár eurócentért eladta magát a galád labancoknak, de előbb nézd meg ezeket a képeket, aztán látni fogod, hogy nem annyira nehéz beleszeretni a környékbe.

Szóval az egész úgy kezdődött, hogy miután bepisztrángoztunk egy helyi vendéglőben, kenuba ültünk Berg im Drautalban, és meglovagoltuk a Drávát. Nagyjából nem is túlzás ez, arrafelé olyan a sodrása a folyónak, hogy időnként az evezés és a raftingolás határán billegtünk. Előnye, hogy kevesebb evezéssel nagyobb távot teszel meg, és magasabban van az adrenalinszinted.

(Fotó: Michael Stabentheiner / Kärnten Werbung)

(Fotó: Michael Stabentheiner / Kärnten Werbung)

Volt mit kipihenni, ezért aggódva figyeltem, hogy egy kempingbe gurulunk be, a sátrazásból is kinőttem vagy harminc éve. Szerencsére ezt ők is így gondolták, a sachsenburgi Draucamping Sachsenburg & Mobilhomesban mi az utóbbit kaptuk. Ezek a mobilházak pedig minden igényt kielégítenek.

Mondjuk annyira talán nem, mint a Herkuleshof étterem, aminél szebb fekvésű vendéglátóipari egységet keveset láttam.

A házigazda meleg fogadtatása érthető, miután kiderült, hogy egy többgenerációs családi fogadóról van szó, szóval itt tényleg a vendégért vannak, és nem hibáznak. A steakjükbe sem tudtam belekötni, pedig abban egész jó vagyok.

Emlékezetes marhaszelet volt, kajatémában azonban a csúcs az Alexanderhüttében készített császármorzsa volt, ami ugyan a világ egyik legegyszerűbb desszertje a maga három összetevőjével, mégsem sikerült még senkinek olyan művészi szinten összeraknia, mint az ottani szakácsnak: mennyeien könnyed, ízes, abbahagyhatatlan. És ezt csak erősítette a kilátás, a környezet, a lélegzetelállító panoráma. Tényleg öregszem?!

Persze ez már ekkor a cseresznye volt a habon, hiszen ide például a Hotel Moserhofból érkeztünk, ahol ilyen volt a kilátásom a szobából:

És volt egy háromórás evezés a hegyek között, a mámorító csendben és a feltűnően tiszta levegőn – lehet, hogy ez az aktív pihenés?

Vannak azért fokozatok, egy ötven kilométeres kerékpártúra például első hallásra kevésbé tűnik pihentetőnek, nem az volt az első gondolatom, hogy micsoda lazulás lesz ez. Inkább egy defibrillátor lebegett begőzölt szemeim előtt. Értem én, hogy e-bike, és az majd jól rásegít elektromosan, de ki hiszi azt el? Aztán én lepődtem meg a legjobban, mennyire simán ment. Nem hülyeség ez az e-bike dolog, mert azért kell tekerni, de kedvesen rásegít, így még élvezni is tudod.

Tagadhatatlan, hogy hatalmas segítség volt az, hogy az egészen elviselhetően festő Millstatti-tó mellett és a Dráva-völgyben tekertünk, Túrkeve környékén eggyel kevésbé lett volna látványos.

Amikor azt írtam, hogy tökéletesítették a kikapcsolódást, arra gondoltam, hogy

mindent precízen kitaláltak, mindent mindennel összefűztek, így neked különösebben nem kell logisztikázni.

Evezhetsz egy etapot kenuval, ők szépen összeszedik, te addig felpattanhatsz az e-bike-ra, amit bármelyik településen ott lehet hagyni, aztán ha ahhoz van gusztusod, megint evezel egy etapot. Vagy felülsz a vonatra, ami szintén párhuzamosan fut a Drávával és a bicikliúttal. A karintiai regionális vendégkártyával a vonatjegyek is ingyen vannak, szóval tényleg ott segítenek, ahol tudnak.

Így aztán változatosan, könnyedén és környezetbarát módon bejárhatod Karintiát az egész családdal. És nemcsak a környezet stresszmentes, hanem a szervezés is, ami nem elhanyagolható, mégiscsak pihenésről van szó, vagy mi.

Amit semmiképp sem szabad kihagyni, az Villach. Karintia második legnagyobb városa egy ún. ékszerdoboz, de ha nem a közhelyszótárat használom, akkor simán csak rohadt jó hely. Egy jó butikhotel a belvárosban, ahonnan minden elérhető gyalog, és kész is a tökéletes hosszú hétvége. Persze innen is mehetsz tovább a Dráván, de ha inkább időznél egy kicsit, megérteném. Én mondjuk egy tizenöt-húsz évre gondoltam.

Fakultatív jelleggel ki lehet próbálni a Schloss Finkenstein golfklubot, ami sznobnak és unalmasnak hangzik, de meglepően nem az, úgy elszaladt két-három óra, hogy észre se vettük.

A háromezres hegycsúcsok, a számtalan csodás fekvésű tó, a Alpok–Adria ösvény, a mediterrán életöröm, a tatárbifsztek és a slow food simán megfér itt egymás mellett, aktív pihenésben pedig szinte verhetetlenek.

(Az utazás az Österreich Werbung és a Kärnten Werbung jóvoltából valósult meg; fotó: Getty Images, Michael Stabentheiner / Kärnten Werbung, és a szerző)