A közép-amerikai kontinenshídon elterülő ötmilliós ország amilyen pici, olyan sok mindenben az élen jár a világon. Többek között a szépségben is.

Costa Rica keleti partját a Karib-tenger mossa, nyugaton pedig a Csendes-óceán határolja, és itt található Közép-Amerika egyik legmagasabb hegye, a 3817 méter magas Chirippó. A fekvése tehát mesés, ami alapjaiban meghatározza az ország előnyeit: turizmus, esőerdők, nemzeti parkok, vulkánok, növénytermesztés és sok-sok állat – természeti és földrajzi kincsekben méregerős.

A kis ország ugyan Nicaragua és Panama között található, mégis a kontinens legbiztonságosabb és leggyorsabban fejlődő állama. Emellett a legzöldebb is, és ezek együttes hatása okozhatta azt, hogy a Happy Planet Index 2010-es és 2016-os adata szerint is a világ legboldogabb országa.

Nézzünk körül ebben a mesevilágban!

Costa Rica fővárosa és egyben legnagyobb városa a nagyjából 300 ezer fős San José. A képen a Nemzeti Színház látható, amely 1897-ben nyílt meg, és a párizsi operaház építészeti stílusát másolja.
San José az ország földrajzi középpontjában, magas hegyektől övezett medencében, a Torres és Maria Aguilar folyó mentén fekszik.
San José az ezer méter tengerszint feletti magasságban fekvő központi medencében, a Valle Centralban fekszik, melyet délről idősebb vulkanikus hegyek határolják, amelyek nem veszélyeztetik San Josét. A várostól északra azonban a Középső-Kordillera vulkánjai, a 2704 méter magasságú Poás (képünkön), a 2906 m magas Barba és a 3432 méter magasságú Irazú ma is aktívak.
Az Arenal-vulkán egy aktív rétegvulkán Costa Rica északnyugati részén, San Josétól körülbelül 90 km-re északnyugatra. Mellette pedig az Arenal-tó terül el.
A Chato vulkán – korábban Cerro Chato néven is ismert volt – egy inaktív vulkán Costa Rica északnyugati részén.
A biológiai sokféleség Costa Ricán jelenik meg leginkább a Földünkön, a világ állatfajainak 6 százaléka itt található. Ő itt egy tukán.
Egészen parádésan mutatnak az ananászültetvények.
Costa Rica leghíresebb exportterméke a kávé, ilyen hatalmas ültetvényeken termesztik.
Légifelvétel a Tamarindo strandról és a torkolatról. Tamarindo egy kerület Santa Cruz kantonban, a Nicoya-félszigeten. Tamarindo Guanacaste tartomány legnagyobb fejlett tengerparti városa.
A San Juanillo strand valójában mindjárt kettő az egyben, amitől egészen különleges, emellett még csodaszép is.
A Manzanillo Wildlife Refuge, vagyis a vadon élő állatok egyfajta menedéke az ország egyik legfestőibb területe. Az ország egyik legszebb strandja is ebben a trópusi paradicsomban van.
Harminc nemzeti park van az országban, ebből az egyik a Corcovado, amely a Cano-szigettel együtt 2003 óta a világörökség javaslati listáján szerepel.
Costa Rica legszebb vízesése a Catarata del Toro, ahol 90 méter magasról zubog a víz egy kráterszerű beszakadás aljába.

Ez is érdekelhet:

Latin-Amerika Párizsától az egyik legszebb úton át a világ legdélebbi városáig

Bár kegyetlenül messze fekszik tőlünk Argentína, mégis sokunkhoz közel állhat, elvégre olyan nagykövetei voltak, vannak, mint Maradona és Messi. De vajon mi van még abban a távoli országban?

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Automataváltós elektromos kerékpárt mutatott be a Decathlon

További cikkeink a témában