Jópofa kirándulóhely Komárom felett 23 kilométerrel Kolárovo/Gúta városka, a Vág és a Kis-Duna találkozásával, a hajómalommal és ezzel a rekorder híddal.

Néha kimondottan szórakoztatóak tudnak lenni a szlovákiai nagybevásárlások, amelyekre eléggé rákaptunk ezekben az inflációs időkben. Három-négy hetente gurulunk át a hozzánk legközelebbi nagyobb határvárosba, hogy már az ott valamiért jóval olcsóbb pár zsák kutyakaján megkeresve az üzemanyagköltséget megvegyük, ami kell. Meg persze egy csomó mindent, ami nem kell, de vicces, mint például az elképesztő választékban kapható füstölt sajtkorbácskák. A legutóbbi ilyen túránkon viszont egy pillanat alatt elenyészett a szórakozás lehetősége, ahogy a főútról megpillantottuk a bejáratott komárnói (révkomáromi) Kaufland parkolóját. Tömve volt, jobbára magyar rendszámú kocsikkal, és már a bejárat előtt kialakult az első sorbanállás, ugyanis több vevő volt, mint bevásárlókocsi. Összenéztünk Adriennel: hát ezt nem, köszi, nincs az az olcsó kutyatáp. Na de ha már eljöttünk idáig, mi legyen?

Az lett, hogy kitaláltuk: beljebb merészkedünk Szlovákiába. A bevásárlóturizmus rohamai csak nem érik tán el a belsőbb városokat, Kaufland meg Billa pedig van Komárnón túl is. De ha már úgyis beljebb megyünk, ne csak vásároljunk, nézzünk is meg valamit! Guglim, guglim, mondd meg nékem, mi a legérdekesebb a vidéken!

Mondjuk Európa leghosszabb fedett fahídja 23 kilométerrel arrébb, Kolárovóban?

(Korábban Guta, még korábban Gúta: ez a ma is magyar többségű csallóközi városka magyar neve). Amerikában közhelyszámba mennek az ilyen „az ország/a világ leghosszabb/legnagyobb/legizébb izéi” dolgok a kisvárosokban, mifelénk viszont ritkaság, nem jellemző, hogy a helyi önkormányzat valamiféle szándékolt leglegleggel csalogatná a turistákat. Nézzük meg!

Valójában a háttérben látható úszómalom itt az érdekesség, a híd csak a hozzá vezető út
Az úszómalom nyitvatartását pont nem sikerült elcsípnünk, ami tök jó, mert így lesz miért visszamenni egy másik bevásárlás alkalmával
Eredetileg 62 méteres volt, de meg kellett hosszabbítani a magas vízállások miatt, így lett Európa leghosszabbja a maga nemében

A híd a Kis-Duna egykori medre, ma holtága felett húzódik. 1992-ben építették a katonaság segítségével, úgy, hogy kialakítása nagyjából megfeleljen annak a 60 méter hosszú, az 1950-es években épült eredeti hídnak, ami ekkor már csak a helyi lakosok emlékeiben létezett. A régi híd szerkezete nem bírta a jégzajlásokat, de az új híd speciális bevonatú akác tartóoszlopai állítólag tartósabbak lesznek: 150 év élettartamot várnak tőlük a kivitelezők.

Az új híd először 62 méteres volt, és ekkor még nem büszkélkedhetett Európa-bajnoki címmel. 1997-ben viszont a folyamatosan magas vízállás miatt 24 méterrel megtoldották. Látva, hogy az eső mennyire rombolja, korhasztja a híd járófelületét, 2000-ben be is fedték az egészet, és ekkor nyerte el a 86 méter hosszú építmény az Európa leghosszabb fedett faszerkezetes hídja címet. A híd 2015-ben átesett egy nagyobb felújításon, legközelebb, ha minden jól megy, majd csak 2040 környékén kell komolyabban hozzányúlni.

A híd fő funkciója, hogy a turisták átmehessenek rajta a Kis-Duna-holtág túlpartjára kikötött úszómalomhoz. Bár a híd teljes teste 2,5 méter széles, a padló jóval keskenyebb, egy autó rá se férne, de aki kocsival érkezik, a folyó melletti úton, pár tucat méterre a turisztikai komplexumtól szezonon kívül kényelmesen és szabályosan le tud parkolni. Természetesen ez a fa malomhajó sem eredeti állapotában ringatózik a folyón.

Az 1920-ban épült gútai úszómalom ugyanis 1945-ben leégett. Állítólag ez volt az utolsó dunai malomhajó.

Egészen a '70-es évekig, amikor korabeli fotók és egy egykori alkalmazott, Swain Lajos által készített modell alapján a helyi műemlékvédelemnél felmerült az újjáépítés gondolata. Az 1983-ra elkészült malom kezdetben Komáromnál horgonyzott, ahol étterem is működött benne. A malomhajót végül 1990-ben vontatták fel egykori eredetije helyére, Gútára (Kolárovóba). Miután az akkor még élő mederág folyamszabályozási munkák miatt holtággá változott, a malomhajó alighanem már itt is tölti az örökkévalóságot, a helyiek és az ide látogatók nagy örömére.

Ennyit szerintem még az is kényelmesen megért szlovákul, aki nem beszéli a nyelvet
Cuki kis gőz-izé a malom melletti tájház udvarában
Gyönyörű gépészeti valami, háttérben a híddal

A hídon átmenni ingyen van, a malomlátogatás pedig felnőtteknek 3, gyerekeknek 2 euró. Mi sajnos pont bezárva találtuk, így nem tudom megmondani, odabent mit kap a turista ezért a pénzért. Na de sebaj! Legalább lesz miért újra Gúta felé kerülni, amikor majd megint fogytán lesz itthon a kutyatáp!

Egy másik komárnói bevásárlásnál egy olyan Mekiben ettünk, ami nem Meki, az is érdekes volt:

Mekdonálcnak látszó tárgyat találtunk Szlovákiában

Mintha egy Rick és Morty-féle szürreális alternatív univerzum Komárnójába csöppentem volna, ahol a McDonald'sot nem McDonald'snak hívják.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az ember még a gepárdot is le tudja győzni futásban

Öt lenyűgöző természeti csoda a Bahamákról

12 nap, rengeteg leszállás: a világ első hosszú távú repülőjárata kalandosan jutott el Amszterdamból Jakartába

További cikkeink a témában