Ibiza nevéről a végtelen mediterrán partik juthatnak eszedbe, de ez nem volt mindig jellemző a spanyol szigetre. Az első klub csak a hetvenes években nyitott, és nem sokáig működött, ma pedig elhagyatottan mesél arról, hogyan lett bulisziget Ibizából.

A hatvanas évek végéig Ibiza nem volt több, mint a Spanyolországhoz tartozó Baleár-szigetek harmadik legnagyobb szigete, amit csodálatos természeti adottságai miatt éppen csak kezdtek felfedezni maguknak a turisták. Sorra nyíltak a szállodák, és ekkor készült el az a nagyszerű klub is, ami tulajdonképpen Ibiza mai arculatának alapját teremtette meg.

1969-ben indult az építése, és 1972-ben nyitott meg a Sant Josep de la Talaia mellett, festői helyen fekvő Festival Club,

nem messze a sziget fővárosától. A hegyek közt rejtőző klubba turistabuszok vitték fel a tehetős vendégeket, akik elegáns környezetben szórakozhattak, a bár teraszos asztalaitól páratlan látványt nyújtott a naplemente.

Bejáratánál az altamirai barlangrajzokat idéző festmények fogadták a vendégeket, és még egy mini bikaviadal-aréna is helyet kapott.

Persze itt nem vérre ment a küzdelem, hanem inkább az ókori amfiteátrumokat idéző nézőtéren ülő turistákat szórakoztatták vele. A színpadokon mindig élőben ment a zene, egyszer még Bob Marley is fellépett.

Nem sokáig tartott a klub diadalmenete, a hetvenes évek elejének olajválsága miatt megdrágult a légi utazás, és megcsappant a vendégek száma, ezért a Festival Club már 1974-ben kénytelen volt bezárni a kapukat. Mégsem maradt teljesen néptelen a hely, a hetvenes évek második felében hippik szórakoztak itt, később rave partik helyszínévé vált.

Ibiza a kilencvenes években vált igazi buliszigetté, ahol egymást érik a szórakozóhelyek, és aki egy kis pihentető levezetésre vágyik, a Festival Club romjai közt sétálva ámulhat a színpompás graffitiken, és elképzelheti, milyen lehetett itt szórakozni ötven évvel ezelőtt. Az üvegszilánkok és törmelékek közt strandpapucs helyett zárt cipő ajánlott.

Cala d'en Serra

Nem a Festival Club az egyetlen elhagyatott helyszín Ibizán, ami nagyratörő álmoknak állít emléket. Cala d'en Serra tengerpartját például a hangulatos strandja miatt keresik fel a turisták, a kicsiny öblöt pedig egy hatalmas betonmonstrum uralja, ami egykor pompás szálloda lett volna. A projektet az elismert katalán építész, Josep Lluís Sert álmodta meg.

Cala d'en Serra tengerpartjára örömmel indulnánk strandolni

1969-ben indult az építkezés, a terveket pedig hivatalosan Sert titkára, Antonio Ferran jegyezte, a spanyol fasiszta kormány ugyanis nem engedte dolgozni az építészt még a Baleár-szigetek területén sem. A projektet azonban a hetvenes évek közepén felfüggesztették, majd teljesen felhagytak vele, miután Sert 1983-ban tüdőrákban meghalt.

Az építész halála óta pusztul a félkész szálloda. Sokan a gyönyörű partszakasz elcsúfításának tartják, míg mások a kulturális örökség fontos részének tekintik, Sert ugyanis az egyik legelismertebb katalán építésznek számított. A kétezres években azt tervezték, hogy befejezik abban a stílusban, ahogyan tervezője eredetileg elképzelte, de a válság elsodorta ezeket az ambíciókat.

(Fotók: Leslie Budzynski, Getty Images)

Ne hagyd ki Playerman sorozatát sem az ibizai kalandjairól!

Elmentem Ibizára megkeresni egy kamaszkori álmot

Tengerpart, napsütés, azúrkék tenger, gyönyörű latinák, idióta angolok, kurvák, drog és alkohol. Vengaboys, nem erről volt szó!

Van egy ötletem, mivel lehetne megregulázni a brit buliturizmust: baseballütő

A pult mellett éppen egy félig behugyozott angol förmedvény akar pofán verni, miközben mellettem egy csávó felfújható szarvassal a nyakában smárolja le sorban a nőket. Hogy a fenébe kerültem én ide?

Kultúra és természetjárás Ibizán, meztelen nővel és örömlányokkal

Eldöntöttem, hogy leszállok a bulivonatról, de a bulivonat csak jött utánam.

Így búcsúztam el örökre a féktelen bulizástól az ibizai Pachában

A csúcson kell abbahagyni. Nem muszáj, de érdemes.

Ez is érdekelhet:

Bejártuk a romosan is lenyűgöző jugoszláviai luxushotelt

A hetvenes években a Penthouse magazin alapítója nyitotta meg Krk szigetén a fényűző kaszinóhotelt, aminek romjain ma is lehet álmélkodni.

Szellemhotel és ufókabin is van ebben a kaukázusi síparadicsomban

Gyönyörű hegyvidékre épült két különleges szálló.

Festői tájon pusztul Albánia egyik legkegyetlenebb börtöne

Ilyen kilátással szálloda is lehetett volna, de igazából a politikai elítéltek munkatábora volt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tegyél egy futóedzőt a fa alá!

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

További cikkeink a témában