És mi mikor mehetünk majd az űrbe?!

A SpaceX múlt héten sikeresen kilőtt az űrbe négy űrturistát, hogy aztán három nap kirándulás után sikeresen visszahozzák őket a Földre. A hangsúly nem véletlen van a sikeresen, mivel a látszólag súlytalan küldetés valójában nagyon fontos volt Elon Musk cégének. A misszió az Inspiration4 nevet kapta, amivel a vállalat azoknak szerette volna felkelteni a figyelmét, akik képesek pénzt költeni a most még úri bolondériának tűnő űrkirándulásra.

Miért jó nekünk az, hogy a gazdagok az űrben repkednek?

Ahhoz, hogy az űrrepülés belátható időn belül demokratizálódjon, vagyis széles rétegben is hozzáférhetővé váljon, mindenképp szükség van arra, hogy az első időszakban rengeteg pénzt pumpáljanak bele olyanok, akiknek telik rá. A ma már mindennapinak számító repülés is átesett egy hasonló folyamaton. Az első nagy repülési -és léghajózási társaságok eleinte magánkézben voltak, viszont a háború évei alatt és az azt követő évtizedekben nagyrészt az állam működtette ezt a szektort. A nyolcvanas években aztán elkezdődött a légitársaságok agresszív privatizációja, ami meghozta az árcsökkenést.

Az űrutazás a repüléshez képest drágább mulatság, ezért nem meglepő, hogy a szektor kommercializálódása viszonylag lassan indult be. Ne feledjük, hogy a SpaceX, a Blue Origin vagy a Virgin Galactic megjelenése előtt szinte csak állami projektek keretében valósulhatott meg emberes űrrepülés.

Kanyarodjunk vissza egy pillanatra a légitársaságokhoz.

A repülés sokak számára akkor vált ténylegesen elérhetővé, amikor a nyolcvanas években elkezdett felerősödni a légitársaságok közti versengés. A piaci rivalizálás elkezdte lenyomni az árakat, az egyre jobb és jobb ajánlatok révén pedig egyre többen engedhették meg maguknak, hogy repülhessenek. Íme, egy repülés aranykorában készült reklám az Egyesült Államokból:

A repülés hozzáférhetősége a kilencvenes évektől lépett új szintre, amikor elkezdtek megjelenni a fapados légitársaságok. A fapados szó eredetileg a vasúti közlekedésből ismert, a vonatok legalacsonyabb osztályát nevezték így, ahol az ülések még kárpitozva sem voltak, hogy az ide szóló jegyek árát alacsonyan tartsák. A fapados járatok minden addiginál olcsóbban tudták reptetni az embereket, emiatt aztán az elmúlt 30 évben a repülés lényegében egy árkategóriába került a vonatközlekedéssel. Ezt mi is tapasztalhatjuk, mivel ma már egy jól ütemezett foglalással kicsivel több mint 8 ezer forintból megoldható egy Budapest–Malmö kirándulás útiköltsége, ez az ár csak pár ezer forinttal több a Budapest Nyugati pályaudvar–Debrecen Nagyállomás vonatút költségénél.

Arra, hogy ez a folyamat lejátszódjon az űrutazásban is még a legpozitívabb becslések szerint is évtizedeket kell várni, de a párhuzamok már jól látszódnak.

A SpaceX emberes űrutazásokért felelős vezetője, Benji Reed egy sajtótájékoztatón közölte, hogy az Inspiration4 sikeres küldetése óta rengetegen érdeklődtek náluk azzal kapcsolatban, hogy miként lehet bekerülni egy hasonló programba. Reed azt is elárulta, hogy jelenleg azon dolgoznak, hogy a cég legnagyobb rakétáját, a Starshipet is alkalmassá tegyék turisták szállítására.

A Starship bevonása azért volna fontos mérföldkő, mivel akkor jóval több utast is szállíthatnának egyszerre, tovább csökkentve ezzel az űrutazás költségeit.

A SpaceX szerint a Starship a jövőben képes lesz akár száz ember szállítására is, ami már egy nagyságrendekkel nagyobb szám az Inspiration4-et is repítő Crew Dragon négyfős befogadóképességénél.

Előbb járjunk, aztán fussunk

Bár a SpaceX láthatóan jó ütemben halad a fent vázolt úton, de sokak szerint a cég nagyon előre szalad, miközben alapvető technológiák nem működnek még megfelelően. Emlékezzünk csak vissza, hogy fél éve lényegében nem telt el úgy hónap, ne robbant volna hatalmasat a SpaceX valamelyik eszköze. A legyakrabban azért kritizálják Elon Musk vállalkozását, mert a fejlesztéseik nem kiegyensúlyozott ütemben zajlanak. A Starship és a hordozórakétája lényegében üzembiztos, viszont a kilövő rendszerük még egyértelműen nem áll készen az éles bevetésre.

A legkritikusabb szakemberek szerint a SpaceX néha úgy viselkedik, mint egy gyerek, aki futni akar, pedig még meg sem tanult rendesen járni.

Akárhogy is, a cég állítása szerint a kereskedelmi űrutazás iránti igény egyre nagyobb, az Inspiration4 sikere óta pedig minden eddiginél többen szeretnének az űrbe menni. A SpaceX-nél ezért azt tervezik, hogy a jövőben újabb Crew Dragon kapszulákat bocsátanak az űrturisták rendelkezésére, hogy beinduljon az a folymat, aminek a végén sokak számára elérhetővé válik majd az űrturistáskodás.

Ez is érdekelhet:

Elon Musk odapirított egyet az Egyesült Államok elnökének

A SpaceX-vezér vicces figura, vagy pikírt, kinek hogy jön le.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az ember még a gepárdot is le tudja győzni futásban

Öt lenyűgöző természeti csoda a Bahamákról

12 nap, rengeteg leszállás: a világ első hosszú távú repülőjárata kalandosan jutott el Amszterdamból Jakartába

További cikkeink a témában