Titkos képek a 2007-ben bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetből a Városi Gorillák jóvoltából.

Az intézet 1868-ban nyitott meg a Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda néven. A kis-hárs-hegyi lejtőn álló telek Göbl Lipót tulajdona volt, innen jött a közismert név, a Lipótmező. 1898-ban átnevezték Országos Elme- és Ideggyógyintézetre, majd végül Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) néven működött egészen a 2007-es bezárásáig.

Hogy miért döntöttek úgy, hogy bezárják ezt a fontos intézetet, az igazából a mai napig rejtély, a minisztérium indoka nagyon rövid volt és nem túl konkrét:

„Az OPNI épülete nem alkalmas a betegellátásra, gazdaságosan nem lehet működtetni. Ebben az épületben gyakorlatilag az utcát fűtjük.”

A döntéssel 900 dolgozó lett munkanélküli és ami a legsokkolóbb, utcára került a 849 fekvőbeteg.

Az OPNI 1868-ban emelt főépületének mérete brutális, alig pár négyzetméterrel kisebb, mint a parlament – és ez rohad immár 17 éve.

A Városi Gorillák 2019-ben jártak legutóbb az épületben, a fotóik pedig azt sugallják, hogy egy filmrendezőt biztosan megihletne a helyszín, izgalmas thrillereket vagy épp horrorfilmeket lehet forgatni a falai közt.

(Fotó: Városi Gorillák)

Ez is érdekelhet:

Lélegzetelállító képsorozat a „magyar Csernobilnak” is nevezett szellemvárosról

Rajkai Péter járt a szentkirályszabadjai szellemvárosban és hátborzongató fotókkal tért vissza.

Hátborzongató ez az elhagyatott bangkoki bevásárlóközpont

Halastó lett belőle, de haláleset is történt ebben az illegálisan felépített thaiföldi plázában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Elég ez az egy hiba, és máris rossz reptéren köthet ki a poggyászod

Hamarosan indul a világ leghosszabb nonstop repülőjárata, ennyi időt kell majd kibírni egyhuzamban a fedélzetén

Sziklaomlás pusztította el Szlovénia legendás sziklaalakzatát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
78% Igen
12% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni