Rajkai Péter járt a szentkirályszabadjai szellemvárosban és lebilincselő fotókkal tért vissza.

A Veszprém melletti Szentkirályszabadján találjuk azt az egykori hatalmas szovjet laktanyát, amely 1960-as években épült és egészen a Szovjetunió felbomlásáig, 1991-ig működött. Az orosz és ukrán katonákkal, valamint családjukkal benépesített virágzó kisvárosként működő komplexumban nagyjából hétezer ember lakott – szinte luxuskörülmények között.

Aztán hazavonultak a szovjetek, a laktanya pedig 1996 óta őrizetlenül áll, és mára teljesen szétlopták, az enyészeté lett és fokozatosan a természet veszi át az uralmat.

Pont úgy, mint Pripjatyban, nem véletlenül hívják a szentkirályszabadjai szellemvárost magyar Csernobilnak.

Annyiban persze különbözik a pripjatyi esettől, hogy ott egyik pillanatról a másikra kellett kiüríteni a várost a csernobili robbanás miatt, a Veszprémtől néhány percre található laktanyát viszont szerencsére nem.

Ezzel a lélekromboló drónvideóval hangolódunk a Csernobil sorozatra

Most a Csernobil című nyomasztó sorozat kapcsán megmutatjuk újra az evakuált szellemvárost. Utána mehet is a film.

A szovjet államszövetség megszűnése után viszont a forgalmas hadászati központban állomásozó szovjet katonák leszerelése és kivonulása fokozatosan és komótosan zajlott le. Így nem is láthatunk a fotókon gyerekjátékokat, iskolai felszerelést és bútorokat. Amire szükségük volt, azt vitték.

Amit nem vittek, azt 1996-ig őrizték, ám miután ez is megszűnt, beindult a laktanya kifosztása: mindent elloptak, ami fából vagy vasból volt, így aztán nyílászárók már nincsenek, a valamikori szovjet páncéloshadosztály lakásainak falait pedig ma már sok helyen graffitik díszítik.

Szentkirályszabadja szellemvárosa a képeken is kissé hátborzongató hatást kelt, pláne Rajkai Péter szokásos kiváló munkájánál és témalátásának köszönhetően:

Még több Rajkai:

A különleges tórendszer, ahol háznyi széles szigetek sorjáznak

A hollandiai Loosdrecht tórendszer különleges, gyufaszálnyi szigetei abszolút páratlanok, faltól falig érnek.

A nemzetközi sajtó is felfigyelt a magyar fotós lenyűgöző képeire

Több mint százezer követője van az Instagramon, és már az angol Daily Mail is felfigyelt rá. Bemutatjuk Rajkai Pétert.

Ez is érdekelhet:

Csernobil továbbra is vérfagyasztó látványt nyújt

Az egykor 46 ezer fős Pripjaty ma már mondhatni szellemvárossá vált.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

Ajándékozzunk kényelmet és stílust egyszerre – Karácsonyi ajándékötletek természetkedvelőknek a Helly Hansentől

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés