Öt horrorisztikus hely Magyarországon
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Egy meglibbenő függöny, egy nyikorgó, huzatos padlás, vészterhes, sötét legendák koptatta ódon falak, áthatolhatatlan bozótok és nehéz árnyékok között megbúvó korhadó fejfák… Magyarország bővelkedik tragédiák és brutális bűncselekmények emlékétől terhes, baljós helyszínekben. Összeszedtünk öt hátborzongató lokációt, ahol nem szívesen húznád meg magad éjszakára.

Kápolnapuszta

Ha elindulsz túrázni a Vértesbe, Gánttól északi irányban haladva jó eséllyel megtalálhatod Kápolnapusztát – vagy legalábbis, ami maradt belőle. Nem csoda, ha az erdőjárás vidám hangulatát a falu egykori helyéhez érve felváltja a néma gyász és a döbbenet, hiszen a múlt század elején még húsz család által lakott kicsiny település mára jószerével a földdel vált egyenlővé. A beszakadt tetők és kidőlt falak az évek során alig felismerhető torzókká rogytak, a természet pedig szépen lassan mindent felemésztett, ami emberi kéz nyomát viselte magán.

Kápolnapuszta utolsó lakója a nyolcvanas évek elején hagyta el örökre ezt a vidéket, így az egyetlen, ami tanúskodik arról, hogy a környéken valaha emberek élték dolgos hétköznapjaikat, az az erdő komor félhomályában lassan a feledésbe süppedő temető. Ha teszel egy sétát az elhagyott fejfák között, a döbbenet jeges keze gyengéden simogatja meg a tarkódat, amikor ráeszmélsz: a sírok nagy részébe egyazon évben helyezték örök nyugalomra az elhunytakat. A baljós évszám 1945.

Ebben az évben a szovjet hadsereg az utolsó ellenálló egységet is maga alá gyűrte a térségben és végül az egész megyét megszállás alá vette. Az orosz csapatok Kápolnapusztát sem kerülték el. Hogy pontosan mi lett a falu veszte, azt a mai napig homály fedi. Az egyik verzió szerint két magyar katona civil ruhába bújva lőni kezdte az oroszokat, egy másik elmélet szerint pedig az egyik családfő jelentette a csendőrségnek a megszállók fosztogatásait. Így vagy úgy, a szovjetek kegyetlen megtorlást hajtottak végre: szinte a falu teljes férfilakosságát legyilkolták. A túlélők önként hagyták el házaikat, hátrahagyva a borzalmas emlékeket és néhány, az otthonához makacsul ragaszkodó egykori szomszédot.

Fekete kastély

Balatonedericstől nem messze, a 71-es út mellett különös jelenségre lehet figyelmes az utazó. A fák és burjánzó bokrok meredező ágai közül egy kastély komor ablakai figyelik az elhaladókat. A legtöbben nyugtalan kíváncsisággal bámulnak vissza a málladozó falakra, aztán folytatják útjukat, de hosszú percekig megmagyarázhatatlan bajsejtelem szegődik útitársukul. A hidegrázásra meg is van minden okuk, hiszen a mára kétségkívül kísértetkastély benyomását keltő épület falai között a múlt század elejétől összesen öt ember halt erőszakos halált.

A történet még 1914-ben kezdődött, amikor egy féltékenységtől megrészegült férfi meggyilkolta a kastély szakácsnőjét. Két évvel később az egyik tulajdonos öngyilkossága borzolta a kedélyeket, melyet követően valahogy egyik új lakónak sem akaródzott letelepedni a hatalmas épületben. 1928-ban a rossz hírű úrilak testhez álló lakót kapott egy ügyvéd felesége személyében, akinek férje, majd szeretője is öngyilkos lett, miután az asszony megcsalta őket. Utoljára 1945-ben vetett véget az életének a falak között egy politikus, azóta pedig a kastély üresen áll. Bár az ingatlan több száz millió forint értéket képvisel, a kert robusztus, az épület pedig statikailag teljesen rendben van, valahogy senki sem foglalkozik a sorsával. A Fekete kastély a festői környezet madárijesztőjeként őrzi hátborzongató történetét.

XVI. kerület, Vidámvásár utca

Budapesti olvasóink most egészen biztosan felkapták a fejüket. Mi lehet olyan rémisztő a XVI. kerület egyik átlagos utcájában? A válaszért vissza kell pörgetnünk az idő kerekét egészen egy évszázaddal, amikor a kerület még Czinkota volt, az utcát pedig Kossuth-utczának hívták. Egészen pontosan az utca egyik lakása, annak kertje, valamint az itt található bádogos műhely kívánkozik összeállításunkba.

A rémisztő történet főszereplője bizonyos Kiss Béla, aki feleségével költözött Czinkotára 1912-ben. Az asszony nem volt éppen a hűség szobra, még abban az évben lelépett egy helyi férfival, melyet követően Béla keményen ráállt a csajozásra. Társkereső hirdetést adott fel pesti lapokban, és szomszédjai szinte hetente más nővel látták. Az első világháború kitörésekor aztán önként jelentkezett katonai szolgálatra, és ezzel végleg eltűnt a kíváncsi szemek elől.

Bár az ezt követő események több verziója is ismert, egy korabeli sajtócikk tudósítása szerint a sztori akkor vett nem mindennapi fordulatot, amikor a Kossuth-utcza 40. szám alatt lévő épület társtulajdonosa kézhez kapta Kiss Béla halálhírét, és ezért megjelent a háznál, hogy az évek óta üresen álló műhelyt és a lakórészeket is megtekintse. Összesen hét nagy bádoghordót talált és görgetett ki az udvarra, melyek precíz forrasztásokkal voltak légmentesen lezárva.

A hordók kinyitása után aztán szerencsétlen tulajdonosra mázsás bombaként csapott le a horror: a hordókban egy-egy magzati pózba merevedett női holttest ázott valamilyen alkoholos szerbe merítve. A borzalmas lelet híre az egész világon végigsöpört, az pedig csak tovább borzolta a kedélyeket, amikor kiderült, hogy Kiss Béla a fronton feltehetőleg felvette egyik elhunyt társa személyazonosságát, majd nyugatra dezertált.

Soha nem tudták elfogni a gyilkost, a rémisztő történetet pedig a köznyelv mára sikeresen a négyzetre emelte, egy rakás olyan borzalmat hozzáköltve az eseményekhez, melyek soha nem történtek meg. Nem szeretnénk, ha az érintett felebarátaink ezután folyamatos hidegrázással intéznék a nagybevásárlást, de azért elmondjuk, hogy ismereteink szerint a lebontott bádogosműhely helyén ma egy élelmiszerbolt található.

A Boszorkánysziget

Szegeden, a Tisza partján sétálva az Alsóváros egyetemi épületei mellé érve eléd tárul az ártér egyik zölden hívogató földnyelve, mely a baljós Boszorkánysziget nevet viseli. Bár mára a cserjékkel és barátságos árnyékot nyújtó fákkal szegélyezett félsziget tanuló egyetemisták és kiránduló családok törzshelyévé vált, szűk három évszázada vérfagyasztó kegyetlenkedések színhelye volt, mely a mai napig meghatározza az estére kiürülő terület hangulatát.

A sötét középkor egyik leggusztustalanabb vívmánya a boszorkányüldözés néven elhíresült össznépi mozgalom volt, amikor az ördöggel való cimborálás vádjával szerencsétlenek ezreit gyilkolták halomra ügybuzgó egyházfiak hathatós irányítása alatt. Magyarországon az egyik leghíresebb ilyen koncepciós per az 1728-ban Szegeden tartott boszorkányper volt.

Jogtudósok szerint német hatásra gyűrűzött be a boszorkánypánik Szeged városába, ahol először vajákosként tevékenykedő idős asszonyokat okoltak a szárazság miatt, majd az ujjal mutogatásból megszületett az első feljelentés is. Az egyik gyanúsítottat például azzal vádolták, hogy az esőt, a harmatot, a halakat és a föld zsírját eladta a törököknek. A perbe fogott szerencsétleneket minden esetben kínzásnak vetették alá, aminek hatására általában mindent bevallottak és feladták bűntársaikat is, így a boszorkányok listája további nevekkel bővült.

Kedvelt eljárás volt az úgynevezett vízpróba, amikor az illetőt a kezét hátrakötözve a vízbe dobták. Ha fenn tudott maradni – tehát nem fogadta be a víz –, akkor boszorkány volt, ha pedig megfulladt, akkor ártatlan. A leghíresebb per ítélethirdetése után hat nőt és hat férfit hurcoltak a Boszorkányszigetre, ahol az egyiküket – mivel őt csak megkörnyékezte az ördög – lefejezték, majd a holttestét még életben lévő társaival együtt három oszlophoz kötözték, aztán meggyújtották a talpuk alá hordott rőzsét. Az elevenen elégő áldozatok üvöltésének és a Boszorkányszigetről az ég felé emelkedő sötétlő füstnek tanúja volt az egész város.

Válly-kastély

Jánkmajtis Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik ősöreg, kalandos történelmű települése. Jánkról már egy 1252-es oklevél is említést tett, Majtis viszont némileg fiatalabb, bár kevésbé szerencsés településrész, a múlt század elején gyakorlatilag porig égett. 1950-ben aztán a két település egyesült, így jött létre az 1500 fő körüli lélekszámú község. A Válly család a környék egyik meghatározó szereplője volt a XVIII. században.

A kastélyt az 1740-es években építtette Válly Lajos, majd fia, János bővíttette a klasszicista épületet. Az említett tűzvész a kastélyt is megrágcsálta, melyet még az utolsó életben lévő Válly is láthatott, aztán ő is csatlakozott a család többi tagjához a közelben lévő kriptában. Az épület a mai napig áll, bár az elmúlt évek nemigen voltak kegyesek a szigorúan a táj fölé emelkedő kastéllyal.

A valaha pompás rezidencia mára hátborzongató árnyéka korábbi önmagának. Néhány éve még egy vendégház kínált a patinás épületben 2500 forintért éjszakai szállást, de egy ideje már ez sem működik. Egy 2010-es beszámoló arról tudósít, hogy a kastély teljesen elhagyatott, a nem felújított részei statikailag leromlottak, és a korábban karbantartott részen is mutatkoznak a pusztulás nyomai. Jelenleg az elszürkült szobák üresen tátongva várják, hogy az építmény szerkezete végleg megadja magát.

A Válly-kastély nem csak azért lenne ideális helyszín egy rémfilm leforgatására, mert a pusztulás rémisztő szimbólumaként depresszív kábulatba taszítja a tájat, hanem azért is, mert amikor még szállóként működött, állítólag több vendég is furcsa, félelmetes jelenségekről számolt be a vendéglátóknak. A szóbeszéd szerint cipőkopogás zajai a lépcső felől, lekapcsolódó villanyok és kinyíló ajtók borzolták a kedélyeket. Mi sem hiszünk a kísértetekben, de ki tudja; talán miközben olvasod e sorokat, messze, a szabolcsi dombokon a sötétben magányosan várakozó Válly-kastélyban éppen megnyikordul az egyik ajtó.

(Képek: wikimedia, villamosok.hu, Csepelyi Adrienn, dozo.hu)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.