Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A Nápolyi-öbölben, a Vezúv lábánál fekvő Pompeji és Herculaneum római városok jelentős szerepet játszottak, ha nem is a Római Birodalom, de az egyetemes régészet történetében. A döbbenetesen jó állapotban megmaradt város igazi időkapszula, ahol i.sz. 79. augusztus 24-én délután megállt az idő. A Vezúvból kitörő hamu- és tajtékkőeső pillanatok alatt maga alá temette a várost és elmenekülni már nem tudó lakóit. Ez a több méter vastag védőréteg szinte mindent megőrzött, ami abból az augusztusi délutánból megmaradt.

Pompeji felfedezése

„Végül ez a bizonyos sötétség mintegy füstté, vagy köddé finomulva eloszlott; nemsokára igazi világosság derült ránk, még a nap is kisütött, mindenesetre sárgás fénnyel, mint amilyen napfogyatkozáskor szokott lenni. Még mindig káprázik a szemünk, de döbbenten látjuk már, hogy mindent vastag hamuréteg borít, mint a hó” – így írt az éppen a környéken tartózkodó ifjabb Plinius (61–113?) Tacitusnak (55–120?) egyik levelében. Az elpusztult város helyén nem épült új település, sőt, az is feledésbe merült, hogy valaha itt virágzó élet volt. Egészen addig, amíg az egykori Herculaneumban a betemetett romok fölött évszázadokkal később létrejött városka lakói kútásás közben az ókori város maradványaira nem bukkantak 1738-ban. Rocque Joaquín de Alcubierre spanyol mérnök vezetésével megkezdték a műkincsek módszeres összegyűjtését, amelyeket aztán főúri paloták díszítésére használtak. Amikor Herculaneum földalatti kincsestára apadóban volt, 1748-ban áttértek a másik dombra, a Civitára, ahol már alagutakat is ástak a vulkáni tufába. Ezeket az ásatásokat inkább fosztogatásnak illene neveznünk, mivel a kutatók egyáltalán nem törődtek tudományos módszertannal és más effélékkel: csak a számukra értékes leleteket tartották meg, minden mást elpusztítottak, a freskókat egyszerűen kivágták a falakról.

A szakszerű feltárások kora

A XVIII. század végére Pompeji már európai hírű volt, olyan géniuszok látogattak ide, mint Johann Wolfgang von Goethe és Wolfgang Amadeus Mozart. A Nápolyi Királyság francia megszállása (1806–1815) közben francia mérnökök végezték a kutatásokat. Ezek már a kor színvonalának megfelelő ásatások voltak, és ekkor készült el az első monográfia is Pompejiről; Charles-François Mazois 1814-ben adta ki négykötetes munkáját.

A Les ruines de Pompéi főleg a város építészetét tárgyalja, gyönyörű akvarellekkel és metszetekkel. Az ásatásokat 1861-től irányító Giuseppe Fiorelli osztotta fel a várost negyedekre (IX régióra) és épülettömbökre (insulae). A mai kutatók is az ő rendszerét használják. Fiorelli már nem alagutakat ásott a tufába, mint elődei, hanem felülről lefelé haladva, a rétegtani szempontokat figyelembe véve végezte munkáját. A falfestményeket is a helyükön őrizte meg, de ő volt az is, aki 1864-ben először öntötte ki gipsszel az elszenesedett holttestek üregeit, így 1800 év múlva láthatóvá váltak a menedéket kereső, de nem találó emberek utolsó pillanatai.

Pompeji a XX. században

Vittorio Spinazzola 1910 és 1923 között vezette az ásatásokat, ő főleg az utcaképre és a mindennapi élet nyomaira koncentrált, számos falfestményt és falfirkát tárt fel. Utódja, Amedeo Maiuri 1961-ig irányította a munkálatokat, így ő lett a Pompeji legnagyobb felületét feltáró régész. A város eredetét kutatva megállapította, hogy etruszk, görög, oszk és szamnisz népek keveredtek benne az i.e. VI. században.

A hatvanas-hetvenes évekre ugyan egyre nagyobb felület vált láthatóvá a városból, de a műemlékek állaga romlani kezdett, sőt, 1980-ban egy földrengés okozott újabb károkat az épületekben. Ekkor nagyszabású program indult Pompeji megmentésére, többek között a Fiat és az IBM Italia támogatásával. Az állagmegóvás mellett a dokumentálásra figyeltek leginkább, térkép- és fotóadatbázisokat hoztak létre, 1990-től pedig régiónként publikálják a falfestmények és mozaikok katalógusát.

Ókori tagek és graffitik

Pompejiben több száz falfirkát találtak, amelyek sokat elárulnak az utca életéről, a középső- és alsóbb rétegek mindennapjairól. Prostituáltak hirdették magukat, mint például Attice, akinek felirata egy árkád alatti ülőhely fölött olvasható: "Aki itt leült, mindenekelőtt ezt olvassa: Ha valaki dugni akar, Atticét keresse 16 asért", de a választék nagy volt: egy Felix nevű fiú a fellatiót egy asért kínálta. Persze nem csak szexuális szolgáltatásokat kínáltak a falakon. Az Aeneis kezdősorait tizenhárom alkalommal találták meg a régészek a város különböző pontjain. Percy Bysshe Shelley így írt Pompejiről Óda Nápolyhoz című versében: "Merengtem a kiásott városon / s hallottam utcáján az őszi lombot / peregni, mint halk szellemláb oson, / s itt-ott az alvó hegy moraja zsongott / át a tetőtlen csarnokon." (Gáspár Endre fordítása).

Az egykor nyüzsgő élet maradványait és a régészek több száz éves munkájának eredményeit ma bárki megtekintheti, aki kíváncsi az egykori civitas Pompeianorumra.

Kísértetlakta helyek kísérteties történetei a Player Szellemvárosok sorozatában!

(Fotók: heleenjan)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.