Repülj oda-vissza bőrönd nélkül egy másik kontinensre, így sokkal kevésbé terheled a környezetet – ott helyben pedig mindent megkapsz, amire szükséged van.

A Japan Airlines egy új szolgáltatással arra biztat, hogy csak a legszükségesebbeket vidd magaddal egy másik kontinensről érkezve. A légitársaság egyéves próbaidőre üzemelte be az Any Wear, Anywhere szolgáltatást:

utazás előtt lefoglalhatod magadnak a kinti ruháidat – természetesen méret, stílus, alkalom és évszak szerint –, melyeket kint mindjárt a hotelben megkapsz.

Az utazás végén egyszerűen ott hagyod a kint kapott szettet, amit szépen kimosnak, majd visszakerül a cég rendszerébe. A szolgáltatás már él, és egészen 2024 augusztusának utolsó napjáig érvényben is marad – és talán tovább is, ha a próbaidőszak jól sikerül. Az intézkedés az Any Wear, Anywhere szerint a kényelem mellett a karbonkibocsátásnak is jót tesz:

a cég úgy számol, hogy 10 kilóval kevesebb cucc egy tengerentúli úton 7,5 kilóval csökkenti az emissziót, ami olyan, mintha 78 napon át minden egyes nap 10 percre bekapcsolnánk egy hajszárítót. Vagyis nem kapcsolnánk be.

„Imádok utazni, sok helyen jártam, de mindig utáltam cipelni magammal a ruhásbőröndöt, és kint mosni – mondta az ötletgazda Miho Moriya. – Számomra utazáskor a szállás, az étel és a ruha a legfontosabb; az első kettőt biztosítják a szállodák, de miért kell ruhákat magunkkal hozni otthonról?”

Most ez a probléma megoldódott: 12-18 ezer forintnak megfelelő yenért gondosan kiválaszthatsz minden opciót, és mire megérkezel, kint már vár majd a teljes ruhatár. A július óta élő szolgáltatás első visszhangjai Moriya szerint „elsöprően pozitívak”.

„A világ minden tájáról, összesen több mint 115 országból érkeztek megkeresések, annak ellenére, hogy semmilyen promóciót nem folytatunk” – jelentette ki. A legtöbben persze az USA-ból és Ausztráliából érdeklődtek.

Minden ruhadarab vagy használt, vagy a vállalat raktárkészletéből származik, bár a felhasználók nem láthatják ezt az információt. Bárhogy is, a kísérlet valódi hatása úgyis csak jövő szeptemberben derül ki, miután véget ér a próbaidőszak, ami alatt a Japan Airlines összeszámolja a teljes súlymegtakarítást, és kiszámolja belőle a pontos emisszió-csökkenést.

(Forrás: CNN, Japan Airlines, fotók: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Negyedmillióból megjárhatod a mesés szigetet, ahol száz évig élnek az emberek

Japán Mallorcája majdnem 10 ezer kilométerre van Budapesttől, azonban olyan mesés hely, és olyan sokáig élnek itt az emberek, hogy fel kell vésni a bakancslistára.

Tudtad, hogy Japánban a szarvasok a metróba is leköltöztek?

Ember és szarvas örök barátságot kötött Narában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tegyél egy futóedzőt a fa alá!

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

További cikkeink a témában