Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Kelet-Szibériában találták a 19. században, eddig kilencezer évesnek hitték, de kiderült, hogy sokkal öregebb.

A fenti képen látható, mocsárból előbányászott faszoborról 1997-ben szénizotópos kormeghatározással állapították meg, hogy nagyjából 9500 éves lehet, de a közelmúltban egy német tudósokból álló csoport újra megvizsgálta egy tömeg spektrográffal, és az eredmény szerint a szobor legalább 11 ezer éves, így ezzel ez az eddigi legidősebb fából készült szobor az emberiség történetében.

A Shigir idol névre keresztelt szobor valószínűleg vallási célokat szolgált, de ennél többet nem lehet tudni róla. Mihail Zhilin, régészprofesszor szerint a szobor eredetileg magasabb lehetett, mint amilyennek most ismerjük.

Több arc nyomai láthatók belevésve és olyan jelek is, amelyeket nem sikerült megfejteniük. Ezeknek valószínűleg a volt a célja, hogy fontos tudást őrizzenek meg a következő generációk számára.

Vlagyimir Tolmacsev, orosz kutató készített pár skiccet a szobor feltételezett korábbi állapotáról. 11 ezer éves korával a Shigir idol kétszer olyan idős, int a gízai piramisok.

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.