Mintha már jó ideje nem működne az a szöuli vidámpark, ahol mégis szednek belépőt. Más elhagyatott helyekkel szemben ugyanis itt nem tilos a belépés, és erre jó oka van a hely tulajdonosának.

A Yongma Land egy családias hangulatú vidámpark volt Szöulban. 1980-ban nyitott meg, de nem sokáig élvezhette a sikerét. 1989-ben ugyanis elkészült a városban egy sokkal nagyobb, modernebb vidámpark, még több attrakcióval, szállodával, bevásárlóközponttal és kilátótoronnyal, a Lotte World, ami megpecsételte a Yongma Land sorsát. Bár a kilencvenes évek derekán felújították, újabb attrakciókat is építettek, a Yongma Land már nem tudta felvenni a versenyt a kápráztatóbb kihívójával szemben. 2011-ben zárta be a kapukat, amikor a város már nem újította meg a működési engedélyét.

Más elhagyatott helyekkel ellentétben azonban a Yongma Land területére nem tilos a belépés,

a lepukkant vidámpark a mai napig fogadja a látogatókat. Jelképes belépődíjért cserébe bárki bejárhatja a parkot, borzonghat a kísérteties hangulatán, és elképzelheti, milyen volt itt az élet, amikor még gyerekekkel volt tele minden attrakciója. Kérésre este felkapcsolják a fényeket, és beindítják a körhintát, de működő mosdó és néhány italautomata is van a kiüresedett parkban, ami még furcsábbá teszi a hangulatát.

Főleg az elhagyatott helyek rajongóit, a városi felfedezőket érdekli, de rendszeresen járnak ide fotózkodni

cosplayerek és jegyespárok, filmeket és zenés klipeket is forgatnak. A Yongma Land jelenlegi tulajdonosa egy optimista vállalkozó, aki belátja, hogy jelenlegi formájában nem működhetne a vidámpark, de nem szívesen hagyja veszni, ezért a belépődíjból fedezi a terület fenntartását, azzal pedig, hogy megengedi a belépést, az értelmetlen vandalizmusnak is elejét veszi Szöul ezen furcsa látványosságában.

Ha megnéznéd, milyen is ez a hely, ebben a K-pop klipben bejárhatod:

Ez is érdekelhet:

Nem lett sikersztori ebből az úszó luxushotelből

A története egyre furcsább fordulatokat vett, végül Észak-Koreában kötött ki a különös építmény.

A jövő romjai voltak ezek az elhagyatott tajvani ufóházak

Futurisztikus üdülőhelynek szánták, de hamarosan szellemváros lett belőle.

Hátborzongató ez az elhagyatott bangkoki bevásárlóközpont

Halastó lett belőle, de haláleset is történt ebben az illegálisan felépített thaiföldi plázában.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Megjelent a Kéktúra applikáció, ami meghozza a kedved a túrázáshoz

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés