Két héttel ezelőtt egy 23 éves csivavának adták a címet, de nem kellett volna.

Bobi, egy harmincéves alentejo masztiff lett minden idők legöregebb kutyája. Az ilyen fajtájú kutyák átlagosan tizenkét-tizennégy évig élnek, Bobi viszont február elsején 30 éves és 226 napos volt, korához képest jó egészségnek örvend, bár ma már nehezen jár, és a látása is megromlott. Egész életében Portugália nyugati partjai közelében, Conqueiros faluban élt a Costa családnál. A család egyik tagja, az akkor nyolcéves Leonel Costa azt mondta, szüleinek túl sok állata volt, ezért a négy kutyakölyköt el akarták altatni, ám Bobinak sikerült megszöknie, Leonel és testvérei elrejtették a szüleik elől, akik végül rábukkantak, és onnantól a kiskutya a család részévé vált.

Egyszer 2018-ban légzési nehézségek miatt összeesett, kórházba kellett vinni, de ettől eltekintve viszonylag gondtalanul élt. Leonel Costa szerint a „nyugodt, békés környezet” lehet hosszú élete titka, és persze a génjei – Bobi anyja 18 évet élt.

Bobi életkorát a portugál kormány háziállatokról vezetett adatbázisa hitelesítette, melyet az állatorvosok országos szövetsége kezel. A masztiffnak ezzel egy sok évtizedes rekordot sikerült megdöntenie: az előző korrekorder kutya az ausztrál Bluey volt, aki 1939-ben 29 évesen és 5 hónaposan pusztult el.

A Guinness két héttel ezelőtt egy másik kutyát, a 23 éves Spike nevű csivavát ismerte el a legidősebb élő kutyaként, de a rekordot azóta felülvizsgálták, és Bobi kapta meg a legidősebb élő kutya címét is.

(Forrás: BBC, MTI, Guinness)

Ez is érdekelhet:

Nem gondoltad volna, hogy Škodával döntenek drift-világrekordot

Neked menne ilyen hosszan kitartani a driftet?

Megdőlt a leggyorsabb autós tolatás Guinness-rekordja

Te mennyivel mentél már hátramenetben?

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés