A Luck témája annyira idegen az átlagembertől, mint kaviáros sushi a sarki kifőzdétől. Lóverseny. Az alapsztori miatt maximum Farkasházy Tivadar várta úgy a sorozat bemutatóját, mint a négy lábon érkező, vágtató messiást. A Luck fehér lovon rohan, de érezni, hogy a paci nagyon hamar bemocskolódik, vérezni fog, és hullani fognak a gazdái, a fogadói és még az ápolói is, akár az őszi falevelek. A pilot ugyan jó HBO-s szokásokhoz híven nagyon lassan építkezik, de olyan hangulata van, ami egyrészről fenyegető, másrészről romlott, mint száznapos parizer. A nap folyamatosan süt, a jószágok gyorsak, mint a TGV, a gazdáik viszont sokadik ránézésre sem játszanak tisztán, és ha szerencsénk van, nem is fognak. Tökéletes alap egy maffiasorozathoz.
Lovas nemzetként kötelező keblünkre ölelni a szériát, Dustin Hoffman, Nick Nolte és Michael Mann rajongóként pedig muszáj lesz legalább az első évadot végigpörgetni. Ami eddig történt: Ász, azaz Chester Bernstein (Hoffman) amint kiszabadul a börtönből, legjobb emberével, a görög Gus-szal (Dennis Farina) egy igen drága ló megvásárlására vállalkozik. Ez azért is bajos, mert Kalifornia államban egy olyan ember nem feltétlenül tarthat versenylovat, akit elítéltek már valamilyen bűncselekmény miatt. Közben néhány seftes, játékszenvedélytől elázott alak megnyeri a lovin élete nagy jackpotját, több millió dollárt, amit érdemes lenne elrejteni az adóhatóság elől, mert valamiért nincs kedvük megadni eddigi tartozásukat sem. A simlis alakok közül a legkeményebb függő Jerry (Jason Gedrick), aki mindig tudja, ki fut be először, másodszor és utoljára is. Nincs ez másképp most sem. Emberünknek egyetlen baja van csak: amit megnyer lóversenyen, azt elbukja a pókerasztalnál. És ott van még az öreg lótulaj, Walter (Nick Nolte), aki érezhetően nagyon belenyúlt a tutiba egy megvásárolt pacival, de csak annyit enged elmondani róla, hogy ha készen lesz a versenyzésre, a négylábú sírós, nyerítéses röhögéssel fogja alázni a teljes mezőnyt.
Mint minden HBO sorozat, a Luck is nagy valószínűséggel egy darabig alacsony fordulatszámon pörög majd. Ahhoz szoktunk a csatorna sorozatainál, hogy az első évad 9 része alatt csak egy félig kibontott alapszituációt kapjunk, hogy aztán a másodikban elkezdődjön a hentelés. Az első epizód utáni promó arra engedett következtetni, hogy kőkemény maffiaháború fröcsög majd a képernyőkön, jönnek új karakterek, de közben hullanak a régiek is, Ász pedig nagyon csúnya módszerekkel kezd el játszani, amivel csak annyi lesz a gond, hogy akadnak majd nála sokkal keményebb spílerek is.
A karakterek már a pilot egy órája alatt is érdekessé válnak, a színészek a maximumot hozzák, Dustin Hoffman annyira meggyőzően hozza a kiégett, megcsömörlött figurát, akiben azért még tombol a tűz és a bosszúvágy is, hogy nem is értjük, hol rontotta el az utóbbi években. Utoljára a Felforgatókönyvben volt ennyire szórakoztató és hiteles. Dennis Farina végre kilép a vicces, maffiakapcsolatokkal rendelkező karakter skatulyából, és bár messzire nem megy, mégis üdítő legalább egy minimálisan más irányba vitt játékot látni tőle. Egyedül Nick Nolte az, aki kicsit színtelen, de azt be kell látni, hogy a vén lótulaj szerepe nem is enged neki nagy mozgásteret. A későbbiekben még bármi lehet a karakteréből, de nehéz más sorsot szánni egy ilyen sorozat esetében Walternek, mint egy fejbe röpített golyó, majd a gyors elföldelés.
A Befutó tehát rendben lesz. Sőt, már rendben is van. A színészekkel nem lesz probléma, a hátukon is elviszik majd az epizódokat, már csak az lesz a kérdés, hogy a sokszor túlságosan is bennfentes, lóversenyes szlenggel kimart történet mennyi embert fog bevonzani, ha túl későn kezd majd el patakokban folyni az emberi és az állati vér. Mi mindenesetre kitartunk a végsőkig.
