Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Nintendo Playstation. Ha ezt hallva átverésre gyanakszol, ezúttal nincs igazad. Ez a gép tényleg létezett. Az 1991-es CES-en leplezték le, amikor még a Nintendo és a Sony közös asztali játékkonzolt akart piacra dobni.

Meg is építették a működő prototípust, aztán a Nintendo inkább kukázta a projektet, és a Philipsszel lépett frigyre, melynek eredményeként megépítették a Philips CD-i-t.

A sztori folytatását már valószínűleg ismered:

Ettől persze '91-ben még nagyon messze voltak, és amikor a Nintendo dobta a Sony-t, azt a fejlesztők egyáltalán nem sikerként élték meg.

A Nintendo Playstationből mindössze kétszáz darab készült, melyek közül csak egyetlen működő példány maradt meg. Ezt pénteken bocsátotta árverésre egy aukciós ház. A gépet állítólag a Sony Computer Entertainment egykori vezérigazgatója, Olaf Olafsson hagyta ott az Advanta Corp. nevű cégnél, amikor távozott onnan. A konzol ezután valahogyan egy Terry Diebold nevű férfihez került, aki szintén az Advantánál dolgozott. Később ő küldte el az akkor már működésképtelen gépet egy Ben Heckendorn nevű YouTubernek, hogy javítsa meg, majd következett az árverés.

Ő lenne az

Ez már nemcsak érdekesség, hanem konkrétan múzeumba kívánkozó videojáték-történelmi ereklye, így igazából nem is csodálkoztunk rajta, hogy a gép

A vevő ismeretlen, az viszont egészen biztos, hogy a Nintendo Playstation nem egy raktárban porosodik tovább, hanem egy vitrin üvege mögül hódol neki új tulajdonosa nap mint nap.

(via)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.