– A Fogságban az első hollywoodi filmed. A Warner stúdiónak nem voltak konkrét elvárásai feléd?

– Furcsa módon nagyobb szabadságot kaptam, mint eddig bármikor. A nagyobb büdzsének köszönhetően szabadon ereszthettem a fantáziámat, és nem kellett izgulnom az olyan dolgok miatt, mint az időjárás, vagy az apró-cseprő problémák, amik a legtöbb kis film elkészítését meg tudják nehezíteni. A producerek nem azért voltak a forgatáson, hogy irányítani próbáljanak, hanem mindig mindenben támogattak. Egyébként első körben ez nem egy Warner Brothers-film volt. Az Alcon Entertainment gyártotta le, a Warner pedig csak megvette az amerikai forgalmazási jogokat.

– A legtöbb külföldről jött rendező az első amerikai filmjében többnyire markánsan kifejezi a véleményét az országról és az ottani társadalomról. Benned is bujkált ilyen szándék?

– Ha az embernek egy jó történettel akad dolga, az szükségszerűen mond valamit arról a világról is, ahol játszódik. Nem vagyok az a fajta direktor, aki szereti a nézők szájába rágni, mit gondoljanak a filmjéről. Persze, a filmem részben Amerika és a vallás, Amerika és a fegyverek valamint Amerika és az intézmények kapcsolatáról is szól, de a következtetéseket a nézőknek kell levonniuk.

– Számodra a Fogságban egy karakterközpontú dráma, néhány thrilleres elemmel, vagy egy sorozatgyilkosos thriller?

– Számomra a Fogságban egy dráma. Rengeteg thriller forgatókönyvet olvastam, és be kell valljam, nem vagyok a zsáner nagy híve. Engem a karakterek vonzottak ehhez a történethez, és azt akartam bemutatni, hogy min mennek keresztül ebben a tragédiában.

– A Hetedik című mozi után rengeteg sorozatgyilkosos thriller készült. Szándékosan figyeltél rá, hogy elkerüld a zsáner legjellemzőbb kliséit?

– Őszintén megvallom, nem szeretem a sorozatgyilkosos filmeket. Filmkészítőként az utolsó dolgom lenne, hogy ilyesmivel foglalkozzak. A sorozatgyilkosos szál nálam csak az események elindítója, nem pedig a filmem tárgya. Engem a két apa drámája, valamint az egyik apa és a nyomozó kapcsolata érdekelt. Persze ettől még óhatatlanul volt dolgom klisékkel, de az operatőrömmel, Roger Deakinsszel karöltve mindent megtettünk azért, hogy elkerüljük őket. Annyira realisztikus mozit akartunk készíteni, amennyire ez lehetséges.

– A filmnek két főszereplője van, de miközben néztem, úgy éreztem, hogy Hugh Jackman figurája jóval részletesebb hátteret kapott, mint Jake Gyllenhaalé, aki sokkal rejtélyesebb karakter.

– Szerettem a forgatókönyvben, hogy a karakterek apró mozaikokból állnak össze, amik nem rögtön tűnnek fel mindenkinek. Például Jake egyszer megjegyzi, hogy árvaházban nőtt fel, és az is tudható, hogy gyerekként valaki bántalmazta, amitől egy rendőr védte meg, és ezért állt be ő maga is rendőrnek. A figurák múltja minden cselekedetükben benne van, de tény, hogy a filmem ezt nem rágja senki szájába.

– Jake már játszott rendőrt Az utolsó műszak-ban. Fel tudott itt valamit használni az ott szerzett tudásából?

– Abszolút. Jake Az utolsó műszak kedvéért öt hónapig rendőrök között élt, és ez nem múlik el nyomtalanul. Ez idő alatt barátkozott össze egy detektívvel, és az igazság szerint ez az ember jelentette számára a legfőbb inspirációt Loki nyomozó eljátszásakor.

– Már rögtön az elején tudtuk, hogy ez a film hosszú lesz, azonban a harmadik harmadban megjelent egy olyan bonyodalom is, ami ugyan érdekes volt, de nélküle is ment tovább a történet. Nekem az volt a legfontosabb, hogy a rendőr és az apa kapcsolatát minél árnyaltabban ábrázolhassam, és mindent ennek a szálnak rendeltem alá. Már az elején tudtam, hogy lesznek problémás jelenetek, de nem voltam biztos abban már a forgatókönyv fázisánál, hogy ezek kihagyhatók, így a biztonság kedvéért leforgattuk őket, azonban az első megtekintésnél kiderült, hogy tényleg nincs szükség rájuk. Senki nem kényszerített, hogy kivágjam ezeket a szcénákat, én akartam szabadulni tőlük. Egy producer se mondta, hogy a film ilyen vagy olyan hosszú legyen. Rám hagyták a dolgot. 

(Interjú: Tóth Csaba)

A teljes interjút és a film kritikáját olvasd el a VOX Mozimagazin októberi számában!