Az Egy évem Salingerrel nem az év filmje, de annyira szép és kedves, hogy nem tudsz nem vidámabban tekinteni tőle a világra.

Margaret Qualley-ra jobb lesz odafigyelni. Már a Volt egyszer egy… Hollywood hippilányaként is belopta magát a szívünkbe, de sokan szerették már a Leftoversben is, na meg a Rendes fickókban. Tesója, Rainey Qualley, azaz Rainsford Love Me Like You Hate Me című klipjéről nem is beszélve, ahol Shia LaBeouffel egy szál semmiben táncolt, és ott is olyan volt, mint egy gyönyörű jelenés.

Ez a gyönyörű jelenés most egy film főszerepében játszhatja azt, ami a legjobban megy neki, igen, gyönyörű jelenést, aki keresi az útját.

Az Egy évem Salingerrel egy felnövéstörténet, de olyan finomsággal, légiesen elmesélve, hogy nagyon nehéz nem szeretni, bár nem lehetetlen, hiszen kicsit talán túlontúl is légies, nincsenek benne nagy ívek, nincsenek benne drámai történések, de akad benne táncbetét, tehát magától az ördögtől való ez az egész, és menjen a francba.

De nem, ne menjen, mert még a táncbetétnek is van helye és értelme, akkor is, ha annyira idegennek tűnik a film egészétől, mint szuperhősfilmtől az utcai tánc. Igen, rád nézek, Tobey Maguire.

A sztori megtörtént eseményen alapul, Joanna Rakoff valós történetéből írta meg az azonos című könyvet, ebből készült a film, ami kicsit olyan, mintha Az ördög Pradát visel a legkevésbé sem harsány változata, amiben Sigourney Weaver az „ördög”, vagy inkább az „ördög light”, ugyanis közel sem akarod minden pillanatban a pokol tüzén lángolva látni, bizonyos értelemben érthetőek a motivációi, akkor is, ha nem értesz velük egyet.

Joanna írónő akar lenni, hogy teljesítse az álmát, otthagyja barátját, Karlt, majd New Yorkba költözik, hogy a kezdő, pénztelen feltörekvők életét élje, és hogy ne haljon éhen, egy nagy múltú könyvkiadó főnökének asszisztense lesz. Meg is kapja, hogy kezelje J.D. Salinger rajongói leveleit, mivel az író a legkevésbé sem szeretne foglalkozni velük, úgyhogy lesz szíves böffenteni rájuk valami teljesen jellegtelen választ, és mindenki mehet a dolgára.

Joannának azonban szöget üt a fejébe, hogy ezek a rajongók akár normális választ is kaphatnának, és akkor talán az életük is a helyes vágányra terelődne, úgyhogy kockázatot vállal: Salinger és főnöknője akaratával szembefordulva megválaszol néhány levelet. Mondanám, hogy utána elszabadul a pokol, de semmiféle pokol nem szabadul el ebben a filmben, még a negatív történések is lágyak és krémesek, pedig van itt minden a szakítástól a halálig.

Az Egy évem Salingerrelnek nincs súlya, de nem is szeretné, hogy legyen.

Lágy, mint a szellő, kedves, mint egy mosoly, azt viszont nem hallgatja el, hogy az élet nem mindig egyszerű, a döntéseinknek pedig igenis következményei vannak, amik lehet, hogy akkor is előre mozdítanak minket, ha per pillanat inkább elkeserítő következményekkel járnak.

Margaret Qualley remek ebben a filmben, de teljesen elhomályosítja az alakítását Sigourney Weaver játéka, aki isten tudja, mikor volt ennyire jó filmben. Talán a 2016-os Szólít a szörnyben, de itt még nagyobb tere van, és ki is használja a lehetőségét. A kemény főnöknek, Margaretnek nem annyi a dolga, hogy folyton szenvtelenül nyilatkozzon, és kicsesszen mindenkivel, ő inkább egy cinikus vezető, aki úgy érzi, pontosan érti a szakmáját, de munkájában és magánéletében is falnak ütközik, amit egy ilyen nehéz ember nem feltétlenül visel méltósággal. Sigourney játékából viszont árad a méltóság, és csak azt nem érted, hogy miért nem kap több olyan szerepet, ahol ennyire jó tud lenni.

Ebben a filmben maximum ő szolgál meglepetéssel és a főszerepet alakító Qualley, minden mást már jó előre meg tudsz mondani, és hidd el, minden be fog jönni, amit sejtesz.

De akkor miért jó mégis ez a film?

Azért, mert ilyen hangnemben, ilyen tisztelettel kezelve a karaktereit nagyon ritkán mesél film emberekről, akik akár tényleg a barátaid is lehetnének. Főnökökről, akik akár a te főnökeid is lehetnének. Kapcsolatokról, vágyakról, amik sablonosak ugyan, de néha a sablonos is jól tud esni, ha ügyesen tálalják. Az Egy évem Salingerrel ügyes, nem kiemelkedő, de a jelen helyzetben jobban esik, mint egy finom fagyi egy forró nyári napon. Margaret Qualley-ra pedig tényleg jobb lesz odafigyelni.

A player szerint

  • Margaret Qualley remek
  • Sigourney Weaver viszont csodálatos
  • Nem kiemelkedő film, de végtelenül kedves
Player-méter
6
És ezt olvastad már?
Ha film lenne a Modern Warfare II utolsó kedvcsinálója, már rohannánk is a moziba megnézni