Méghozzá egy olyan Breaking Bad-filmet, amely nélkül ugyanolyan kerek lenne a sorozat, mégis megérte megcsinálni. Mert Vince Gilligan következetes zseni. El Camino. Kritika.

Mivel azok, akik nem nézték a Breaking Bad-et, bizonyára ezt az írást sem olvassák, nem lopnám az időt azzal, hogy miről is szólt a széria. Ez a film bevallottan közvetlen folytatás, mi is lehetne más – jó, mondjuk lehetne, de nem más. Hanem annak a srácnak a története, aki rengeteget változott az évek során, miközben Walter White, a kémiatanárból lett drogcézár mellett végigcsinált öt évadot, s az utolsó részben annyival voltunk kénytelenek elengedni Jesset, hogy megmenekült. Vacak állapotban volt, de élt.

Sejthető volt az is, mi várt Jesse Pinkmanre, Gilligan nyilván ezért sem ragozta túl anno a búcsút – viszont az El Caminóban pont az a nagyszerű, hogy bár a cselekménye, s annak szinte minden egyes eleme kiszámítható, sőt, előre borítékolható, pont annyira izgalmas, amennyire ez csak lehetséges.

És ez a lehetséges azért Gilligannél eléggé sok szokott lenni – nála a mese ugyanis nem válik el a karakterépítéstől. Előbbi egészen konkrétan csak azért van, hogy a figurákról minél többet megtudhassunk. Hol tartanak, kik ők jelen pillanatban, s kivé válhatnak a hosszú út során. Ez a kvázi mozifilm nem más, mint Jesse epilógusa, egyben bosszúfilmje. Egy ügyesen átgondolt, túlkapásoktól mentes, s az alapsorozathoz abszolút méltó, hangulatos, modern western.

Igen, még egy párbaj is van benne, s néhány visszatérő karakter – meg olyanok is, akiket nem nagyon néztünk meg régebben közelebbről. S jó sok flashback, amelyek elsősorban az elmebeteg Todd-nak (Jesse Plemons) adnak lehetőséget néhány újabb nagyjelenetre – meg hát persze Aaron Paulnak, aki soha nem volt rossz a sorozatban, ám itt aztán tiszta erőből kiváló. Koncertált, hálás. És szívszorítóan érzékeny.

A visszatekintések viszont nem csak azért vannak, hogy újra láthassuk Toddot, meg másokat (persze Waltert is kicsikét), hanem azért is, hogy frappánsan kiegészíthessék (megindokolják) az El Camino sztoriját. Néhány részletet ismertünk korábban is, egyes momentumok viszont nem lettek volna fontosak. Most viszont nagyon is azok.

De hogy miért? Hát, azért, hogy Jesse el tudjon menekülni. Ez a film ugyanis pont ott kezdődik, ahol a Breaking Bad véget ért. S semmi másról, vagy többről nem akar szólni, mint Pinkman lehetőségéről az újrakezdésre. De hogy él-e vele, hogy sikerül-e neki, persze nem szabad elárulni. Ám azért ez egy pillanatig sem lehet kérdés szerintem. Mint ahogy az sem, hogy igazságtalan az El Caminóval kapcsolatban ötlettelenséget emlegetni, hiszen Gilligan soha nem ígérte, hogy valami megrázóra, meglepőre készülne.

Igen, egyszerűen csak csinált egy utolsó utáni, kétórás Breaking Bad-epizódot, amely minimális vállalásához képest is lebilincselően felépített, s akad benne egy-két olyan suspense, hogy a fal adja a másikat. És persze érzelem. Rengeteg érzelem. A legjobb, legnemesebb fajtából. Más lett ezektől az élmény, amit a széria adott? Semmiképp. Felesleges volt megcsinálni? Aligha.

Hiszen jó filmeket szívesen nézünk bármikor. Az El Camino pedig nagyon jó film. És kár lenne azért bántani, mert következetes.

9
  • Szimpla. Pont ettől bravúros.
  • Aaron Paul fantasztikus, a többiek nemkülönben.
  • Természetesen csak Breaking Bad-rajongóknak ajánlott. De hát ez miért lenne baj?

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon