Forgassunk egy átverős akciófilmet! Legyen benne 50 Cent. Az sem baj, ha a teljes színészi eszköztára mellett Steven Seagalé már-már túlságosan is komplexnek tűnik. Vegyük be Bruce Willist, ő mostanában úgyis mindenre rábólint. Szerezzük meg Ryan Phillippe-t, úgyis ráér. Írjunk egy forgatókönyvet egyetlen este alatt, mindenki dobja be, ami éppen eszébe jut, csak összeáll majd valahogy egy teljes egésszé. És ha nem, akkor nem. Ez van. A plakáton szereplő nevek csak elviszik a balhét.

A Felültetve külföldön sem volt nagy siker, a nevek nem hozták be a nézőket, talán pont azért, mert a rapper és Willis nevének együttes felbukkanása maximum egy albán másolt kazetta piacon késztetheti elégedett csettintésre az ízléses vásárlóközönséget. A mozi rendezője, Mike Gunther mintha egy Guy Ritchie filmet akart volna forgatni, vagyis az a „mintha” szó talán egy kicsit erős, ugyanis konkrétan nyúlja Ritchie eszköztárát, egyetlen ponton azonban elbukik, ez pedig az atmoszférateremtés. Nem tudni, a Setup mi akar lenni, kemény akciófilm akciójelenetek nélkül, vagy dráma, vagy balhé-mozi, inkább csak egy hatalmas folt marad az emlékezetünkben, amit megpróbálunk minél gyorsabban kiiktatni onnan.

A film egy balul elsült rablásról szól, egy átverésről és egy bosszúról. A forgatókönyvben sem szerepelhet több sor. A párbeszédek minősége miatt nem kicsit fogunk fészkelődni a székünkben, 50 Cent „játéka” pedig a sötétnek és vészjóslónak szánt hangulatot egyetlen pillanat alatt fordítja át komikussá. Emberünk nem hogy színészkedni nem tud, de mintha nem is akarna, csak úgy megjelenik a vásznon, elmondja a maga kis sorait, aztán hazamegy a villájába, és ír egy dalt arról, hogy "madafakin" mozisztár lett. Ilyen körülmények között Bruce Willis sem erőlteti meg magát a maffiavezér szerepében, szerencsétlen Ryan Phillippe viszont próbál megdolgozni a pénzéért, csak ez a rosszfiú szerep nem áll jól neki, így inkább elkényeztetett, feldúlt férfiként hadonászik fegyverekkel, és néz bele dühösen a kamerába teljesen hiteltelenül.

Gunther olyannyira nyúlja Ritchie-t, hogy konkrét jeleneteket is átemel A ravasz, agy agy…-ból és a Blöffből is (hogy Tarantino Ponyvarégényét már ne is említsük), de minőségileg csak a Hullámhegy szintjét éri el. Az egésznek nincs súlya, dinamikája és tulajdonképpen története sem, nem is érteni, mi miért történik, a film pedig hemzseg a bele nem illő, értelmetlen jelenetektől. A végkifejlet maga is az (vigyázat, spoiler!), nyitva hagyni a sztorit, és egy esetleges második rész lehetőségét felvetni nem túl elegáns, a vallásos vonal végső megerősödése pedig csak mosolyra késztet, isten előtt kell felelnünk a bűneinkért, ő majd úgyis megold mindent. Isten a forgatás alatt viszont nem játszott egy csapatban a készítőkkel, pedig a segítsége nagyon elkellett volna.

A Felültetve egyetlen pillanata sincs rendben, de 50 Cent legalább elmondhatja magáról, hogy egy filmben szerepelt Bruce Willis-szel. Mi pedig elmondhatjuk magunkról, hogy elvesztettünk 80 percet az életünkből. De mi vagyunk a hibásak, gondolhattuk volna, hogy a cím tulajdonképpen a néző érzéseire utal, amint végre elhagyhatja a mozitermet, és valami értelmeset kezdhet az életével.