Annyi filmet vártunk már idén, és szinte mindegyikben csalódtunk. A Gravitytől már csak ezért is féltünk. Kár volt. Ez a jelenlegi tökéletes moziélmény.
Hogyan lehet kihasználni az űrt? Ami közel és távol a semmit jelenti. Odakint ugyebár körülbelül annyi inger éri az embert, miután hetek óta szkafanderben lődörög a Földtől távol, mint sötétedés után egy mogyoróskai pusztán: sem fény, sem hangok, csak a Föld látványa marad, aminél azért, mondjuk ki őszintén, csak rondább dolgokat láttunk életünkben, leszámítva talán sokak szerint Scarlett Johanssont. George Clooney és Sandra Bullock is kénytelen űrhajót szerelni és űrsétákat járni (ha lenne űrkutyájuk, azt is kivinnék a nem létező, jéghideg levegőre), mígnem egyszer az oroszok áldásos tevékenységének köszönhetően nem találkoznak hatalmas tömegű űrszeméttel, amely nem átallja szétszabdalni űrhajójukat, kollégáikat és reményeiket a közeli hazaérkezésről.
Alfonso Cuarón – akinek még mindig illik hálát rebegni Az ember gyermeke című remekműért – egészen 2006 óta nem készített nagyjátékfilmet, de bőven megérte a várakozás, sőt, szorgalmaznánk, hogy ne is forgasson több mozit, ha az a minőség rovására menne. A Gravitáció ugyanis elődjéhez hasonlóan teljes bizonyossággal válik instant klasszikussá, olyan szépen megírt forgatókönyvvel és olyan operatőri munkával kopogtat be a klasszikusoknak fenntartott VIP-klub ajtaján, hogy attól sokszor fogsz izgatottan fészkelődni a székedben, vagy leesett állal bámulni az Imax-szemüvegben.
Emmanuel Lubezki képei beleégnek a retinádba, és nem csak a lélegzetelállító 3D-élmény miatt (amelyet Cuarón végre száz százalékig kihasznál), egyszerűen annyira művészi az alig 90 perces játékidő minden egyes képkockája, hogy azért jobb helyeken legalább Oscart szoktak osztogatni. A film nem csak egy másfél órás vágta az űrben, bőven képes drámát is adagolni, és egyedül itt lóghat ki a lóláb, a mozi utolsó harmadában ugyanis beköszön a giccsfaktor, de még ezt is meg tudjuk bocsátani neki, mert ezekben a pillanatokban legalább kiderül, hogy Sandra Bullock is remek színésznő, aki egy drámát is szépen elvisz a hátán, ha jó rendező kezeibe kerül.
Clooney… nos, ő az a Clooney, aki csibészes mosollyal beugrik zárás előtt a Nespressóhoz egy kávéért, bemond egy-két laza egysorost, és megvesz mindenkit kilóra. Szerencsére itt is ezt a vicces, könnyed figurát hozza, lubickol, illetve lebeg is a szerepben rendesen, és minden egyes pillanatban Bullock ellenpólusaként van jelen, nyugodt zsaru–ideges zsaru páros az övék, és még a kémia is működik közöttük, bármennyire is hihetetlenül hangzik ez.
Minden hatásvadászsága ellenére a Gravitáció szerintünk az év egyik legjobb filmje, és bátran kerülhet az utóbbi tíz év legjobb sci-fijei közé is. Áldásunkat adjuk rá. Vagy hogy egy rossz szóviccel éljünk: végre kitölti az idén kijött pocsék vagy közepes filmek által okozott űrt. Cuarón nagyot vállalt, és bármennyire is tűnt úgy a főszereplők nevét látva, hogy itt bizony vicces dolgok lesznek, a Gravity azt hozza, amit elvártunk tőle. A tökéletes moziélményt.