Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Steven Spielberg egy szentimentális pillanatában elkészítette saját best of moziját, E.T. és Ryan közlegény helyett lóval, fiatal sráccal, kivégzésekkel, technikolorban.

Ajándék lónak ne nézd a fas fogát, tartja a közmondás, pedig a koncepció kissé foghíjas, és a hímtag is erősen kikívánkozik Spielberg új filmjében. A Mester szerint ugyanis a lovak pontosan olyan emberi tulajdonságokkal rendelkeznek, akár mi magunk, haverkodnak, kommunikálnak, jó hogy nem ülnek be együtt néhány korsó Ászokra valamelyik talponállóban, hogy a szomszéd kancáról áradozzanak. A libák is ilyenek, agresszívek, de jópofák, nadrágszár-szétcibálással közlik a gazdával, hogy mikor ne hagyja el a saját farmját. Az emberek pedig már csak olyanok, hogy ha meglátnak egy különleges lovat, egyből (szinte szó szerint) szerelembe esnek, mert már a szeméből látják, hogy a négylábú bizony nagyon különleges fajta.

A világ szerint

  • IMDB: 7.3
  • Rotten Tomatoes: 76%
  • Metacritic: 72/100
  • Empire: 4/5
  • Rolling Stone: 3.5/4


Így van ezzel Albert Narracott (Jeremy Irvine) is, aki megvadult cukros bácsiként ólálkodik egy ifjú csikó, Joey körül, szimpátiája totálisan egészségtelen, már-már elkezdünk félni attól, hogy hirtelen a méltán hírhedt Cicciolina videóba csapunk át, de mégsem. A ló Albert családjához kerül, dolgos jószágot faragnak belőle, majd kitör az első világháború, a fiú és négylábú szerelme elszakad egymástól, aztán minden megváltozik. A film hirtelen átcsap vércseppmentes háborús filmbe, és elindul a káosz. Hogy egy közepesen béna szóviccel éljünk, rossz lóra tesz, akihez Joey kerül, az író ugyanis a tulajokat viszonylag gyorsan elintézi, olyan irtást rendez, ami kérdésessé teszi, hogy kinek készült egyáltalán a Hadak útján.

Hadak útján (War Horse)

  • Hossz146 perc
  • Rendező Steven Spielberg
  • Főszereplők Jeremy Irvine, Emily Watson, David Thewlis
  • Kinek? Technikolor rajongóknak / Epikus filmmániásoknak / Gyerekkel soha
    fog


Már csak azért is érthetetlen a forgatókönyv, mert cuki hangulatban, tipikus családi filmként kezdi mondandóját, hogy aztán elkezdjenek hullani a szereplők, életkorra és nemre való tekintet nélkül. Gyerekkel moziba menni nagyon nagy kapufa, egy óra múlva szemünk fénye úgy fog ordítani, mint a sakál.

Ha tetszett, nézd...

  • Elfújta a szél
  • Doktor Zsivágó
  • Hideghegy


Éppen, amikor megkedvelnénk egy Joey közelébe kerülő szereplőt, emberünk, illetve állatunk nagy valószínűséggel elhull, a ló ezért nem jó választás, csoda, hogy a film egyik korai pontján nem dolgozzák őt fel ügyes húsipari munkások. De akkor nem tarthatna ez a háborús eposz 146 percen keresztül. A rendező ráadásul picit (nagyon) magától is nyúl, a csodalényt bújtató emberekről akaratlanul is eszünkbe jut E.T., a háborús dráma során pedig vérmentesen ugyan, de újra felmond egy jelenetet a Ryan közlegény megmentéséből. Best of Spielberg, két és fél órában.

Az eddig elmondottak ellenére viszont a War Horse nem rossz film, csak tudnunk kell, mit várjunk tőle. Az Elfújta a szelet idéző nagy ívűség, a teljes technikolor mámor mutatja azt, hogy Spielberg mit szeretett volna: egy olyan mozit, ami beilleszthető a legnagyobb epic filmek közé, kellemesen bárgyú, mégis keménykedik, témájában megpróbál egyensúlyban maradni az emberi gyűlölet és szeretet vékony határmezsgyéjén, és bármennyire is fájdalmas, de vállaltan giccses. Ha így nézzük, a Hadak útján teljesíti a küldetését, de mint mai film, sokkal inkább zavaró a giccsáradat, ami a záró képsorokkal végleg elönti a mozitermet, egészen a plafonig, és vagy röhögni fogsz, vagy bemutatsz egy középső ujjat Spielbergnek. A döntés csak rajtad áll.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.