Vámpírokról csak okosan, szépen – Halhatatlan szeretők-kritika

Jim Jarmusch filmjét az Alkonyat-fanok minden valószínűség szerint gyűlölni fogják. Kell ennél nagyobb dicséret egy vámpírfilmnek?

Jarmusch jó tizenöt éve a Szellemkutyá-val befejezte az Éjszaka a földön-nel megkezdett, majd a Halott ember-rel folytatott mesterhármasát, és azóta nem igazán szólalt meg azon az összetéveszthetetlen hangon, mely miatt a csemegére éhes közönség anno a vállára emelte. A Halhatatlan szeretők-kel (eredeti címe sokkal kifejezőbb: Only Lovers Left Alive) végre visszatalál önmagához, de mielőtt újabb filmes újságírói frázisokat puffogtatnék, feltenném azt a bizonyos kérdést, ami a tárgyalt film premierje óta ott lóg a levegőben: Miért érdekelje a fiatalabb közönséget a Halhatatlan szeretők? Hiszen a Szellemkutya óta felnőtt egy generáció, melynek tagjai még azt sem átallják megkérdezni: Ki a faszom az a Dzsármus? A kérdés jogos, a választ pedig maga a különc rendező vágja a kételkedők arcába.

Legújabb mozija ugyanis az első értékelhető vámpírfilm azóta, hogy az Alkonyat-széria szenvelgő vérszívói a vászonra pofátlankodtak. Akik a szívük mélyén érezték, hogy ezek a furcsa, időtlen teremtmények többet érdemelnek kétdimenziós szkeccseknél és egy szirupos love storynál, azok most hálaimákba fogják foglalni a Mester nevét. Ezzel a filmmel ugyanis a megszokott papírmasé karakterek végre mélységet kapnak. Az egy másik dolog, hogy ez a mélység helyből olyan robusztus, hogy nagyon sokan simán bele fognak szédülni. Épp ezért a vetítés előtt érdemes elpakolni a fokhagymakrémbe itatott kereszteket. Jarmusch ugyanis szokásához híven nem a hatásvadász elemek barátja.

Adam és Eve (jogos a helyeslő félmosoly a tisztelt olvasó arcán) egy évszázadok óta létező szerelmespár, akik a film elején még távkapcsolatban élnek. Adam a pusztulásában is igézően gyönyörű Detroit külvárosában, Eve pedig a kaotikus, pezsgő Tangerben húzta meg magát. A helyszínválasztás nem véletlen, mint ahogy semmi más sem az ebben a több síkon is értelmezhető történetben. Ez Jarmusch első hagyományos értelemben vett szerelmesfilmje, így nem csoda, hogy még a bő kézzel szórt szimbolika is párosával támad.

A szerelmesek mindegyike egy külön világ, egy gyökeresen ellentétes értelmezése az öröklétnek. Adam (Tom Hiddleston korrekt) szerint az általa zombiknak csúfolt emberek világából kiveszett minden szépség, míg az idealista Eve (Tilda Swinton földöntúli/kívüli, mint mindig) szerint csak ki kell nyitniuk a szemüket, hogy meglássák a szépséget, melyért érdemes létezni. Az események aztán egyszerre igazolják és cáfolják mindkettejüket, de ennyire azért ne szaladjunk előre. Kezdjük azzal, ami szinte kiszúrja a néző szemét: ez a film elképesztően szép. A fényképezés legalábbis mindenképpen megérdemli a szuperlatívuszokat. Egyes képek simán beillenének akár freskónak is, a karakterekhez társított színek látványos kontrasztja pedig később sem engedik elkalandozni a tekintetünket.

Aki szeret csemegézni, igazán elemében érezheti magát. Jarmusch filmje ugyanis nem csak gazdag szimbolikával kényeztet, de egyenesen sziporkáznak a tudományos, kulturális és művészeti utalások, mely miatt az alkotástól az alapvetően komor hangnem ellenére sem idegen a finom irónia. Bár a mozi egyes elemei eltérő értelmezési lehetőségeket kínálnak, alapvető üzenete tekintetében Jarmusch már teljesen egyértelmű. A film arról szól, hogy két lény, akiknek megadatott a világ minden ideje, miben találják meg a létezés értelmét. A poént persze nem lövöm le, de azt azért elárulom, hogy az utolsó képkockák határozott választ adnak a kérdésre.

A Halhatatlan szeretők fontos film. Nem csak azért, mert esztétikailag kifogástalan, nem csak azért, mert végre megadja a napjainkra erősen megtépázott vámpírmítosznak, ami jár neki, hanem azért is, mert makacsul az ember homloka mögé kérezkedik. A megtekintését követően egyszerűen nem tudod megállni, hogy ne beszélgess róla, az így kialakuló eszmecserék pedig intellektustól függően akár egész komoly felismeréseket is szülhetnek.

8/10

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon